2023.01.16
A Soletanche Bachy magyarországi leányvállalata, a HBM 2019-ben hozta létre úgynevezett SMART üzletágát (Small Agile Rapid Team) a kisebb volumenű, gyakran rövid, két-három napos mélyépítési munkák elvégzésére. Azóta a cölöpalapozásra szakosodott egység közel 30 projektet valósított meg, és a közelmúltban is számos új referenciával bővítette portfólióját.
2022.11.24
A 2023-as atlétikai világbajnokságnak otthont adó létesítmény leglátványosabb és egyben kiemelt precizitást igénylő elemei a KÉSZ Csoport munkájával készültek el.
2022.08.09
Újabb stratégiai célját valósította meg a Steelvent Zrt. A cég bátonyterenyei gyárában ugyanis 2022 év második félévétől már üzemszerűen kezdik működésüket a korábban telepített, lézertechnológiával működő zártszelvény, illetve huzalfeldolgozó automata gépek. Ezek a nagypontosságú lézerek hivatottak biztosítani, hogy a cég saját tervezésű kerítés-rendszereinek és kapuinak gyártási kapacitása növekedhessen, a vevők kiszolgálása rövidebb határidőre történjen.
2022.07.07
A KM Építő Kft. a vállalat technológiai felkészültsége, versenyképessége, valamint erőforrás-hatékonyságának növelése érdekében többek között egy irodaépülettel és egy csarnokkal is bővíti a cég szigetszentmiklósi telephelyét.
2022.05.30
A kéregelemes födémek sokoldalú alátámasztó rendszere egy hiánypótló műszaki megoldás és már Magyarországon is elérhető.
2022.01.31
A cég folyamatos fejlődésének és technológiai előrelépéseinek eredményeképpen a Magyar Termék Nagydíj kitüntetés mellé a 2020. Év Gyára különdíját is megítélték a magyar gyártó építőipari üzemének.
2021.11.17
Négy magyar nagyvállalat osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan hatott a válság a magyar építőiparra. A Market és a KÉSZ kivitelezői szempontjai mellett a tervezői és az ingatlanfejlesztői szempont is teret kapott a KPMG kerekasztal-beszélgetésén.
2021.09.19
Az iskola teljes körű korszerűsítésen esik át 6,5 milliárd forintból, hogy a szakképzéshez biztosítani tudják a szükséges feltételeket.
2021.05.15
A fővárosi metrófelújítás során a SWIETELSKY Építő Kft. egészen különleges módszerrel oldja meg azt, hogy a mozgólépcsők lejtaknáján keresztül akadálymentesen elérhető legyen számos állomás.
2020.12.29
A Szabadics Zrt. kivitelezésével mintegy 1,9 milliárd forintból modernizálnak és építenek át egy 1972-ben átadott kiemelt iskolát Lentiben.
2020.12.14
Az ACO újdonsága reaktív szűrőanyagával megköti még a legkisebb részecskéket is, így megvédi a felszín alatti vizeket a szennyeződéstől.
2020.11.19
A teljes költségvetéséből csaknem 10 milliárd forintot fordítanak gép és technológiai beruházásra ezen túlmenően jelentős az építőipari fejlesztés mértéke is.
2020.10.06
A csomópontok előtti sebességajánlásról és a zöld jelzésig még hátralévő időről is tájékoztatja használóját a Magyar Közút által beszerzett technológia.
2020.09.16
A cégcsoport egy professzionális burkolatmarógéppel bővítette gépparkját, amely 3D automata szintezőrendszerrel is rendelkezik és jól illeszkedik a meglévő finisherekhez.
2020.08.29
Az Épszerk-Pannónia Invest Kft. által gyártott építési elemeket már olyan nagyszabású projekteknél alkalmazták sikerrel, mint a Magyar Zene Háza, a Dózsa György úti mélygarázs vagy a Univerzum irodaház.
2022.11.27
A technológia révén a bonyolult geometriai formák költséghatékonyabban hozhatók létre, mint a hagyományos módszerekkel.
2022.10.07
A támogatás növeli a vállalkozás komplex acélszerkezet-gyártási tevékenységének hatékonyságát.
2022.07.25
Látványos videón vonultat fel az építőiparban kevésbé járatos olvasinknak is ismerős gépeket, betonmixereket a Market. A magyar magasépítő közösségi oldalain közzétett videójában nagyszabású, immár a lezáráshoz közeledő kivitelezésén, a fővárosi MOL Campus lábánál mutatja be a gépeket, melyek folyékonyan tartják a betont, amíg eljut az építési területre.
2022.06.03
A magyar vasútépítésben meghatározó V-Híd Zrt. és a piacvezető vasútépítőgép-gyártó osztrák Plasser & Theurer stratégiai jelentőségű megállapodásában gépparkfejlesztés, karbantartóbázis építés és tudástranszfer is fontos szerepet játszik.
2022.03.26
A GEDI Építő Kft kivitelezte a Ladányi és Társa Kft, mint generál kivitelező felkérése alapján, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár alapításának 120. évfordulójára a Gyömrői úton megépült új Látogató Központ fogadóépületének látszóbeton minőségben elkészült monolit vasbeton szerkezetét, a generáltervező a ketteS műterem Kft. volt.
2022.01.28
Az M3-as metró belvárosi szakaszán jó tempóban zajlik a munka: a szellőzőrendszer megújulásának a felszín közeli aspektusát mutatjuk be aktuális cikkünkben és a ventilátorok képességeiről is új információkat szereztünk.
2021.10.19
Az Irodaházak Éjszakáján bejártuk a piacvezető magasépítő vállalat központját: a Market 6.0 a cég minden szakmai tudását és tapasztalatát magában hordozza.
2021.08.26
A XIII. kerületben ilyen technológiával épült ház bérlői éves szinten sem fizetnek annyit, mint mások havonta.
2021.03.31
Az M3-as metró állomásain az utasokat kiszolgáló hálózat mintegy ötször annyi levegőt mozgat meg, mint egy hasonló méretű irodaházé, és pillanatok alatt reagál tűz esetén.
2020.12.29
A Steelvent kerítéseit, kapuit és térelválasztóit olyan projektekben használják, mint a ZF egri gyáregysége, a Zalazone önvezető tesztpálya, a Groupama Aréna, vagy éppen a Debreceni Nemzetközi Repülőtér.
2020.12.10
A Doka cégcsoporton belül a 3D nyomtatási technológiát nemcsak gyors prototípusgyártásra használják, hanem már a sorozatgyártásban is.
2020.10.20
A gumibitumen egyik legnagyobb előnye, hogy előállításához nagy mennyiségű gumiabroncs-hulladékot használnak fel.
2020.09.28
A SWIETELSKY Múcsonyban felavatta teljesen újjáépített, Amman márkájú technológiával felszerelt aszfaltkeverő telepét.
2020.09.07
A modern, digitális technológiák alkalmazásával, a korszerűsítéssel és a hatékonyság növelésével a fiatalok számára is vonzóbbá tehető az építőipar - erre helyezi a fókuszt a Duna Aszfalt.
2020.08.06
A B Build & Trade saját beruházásában valósul meg a páratlan természeti adottságokkal bíró Szőlőliget Ökopark a főváros XVII. kerületében, ahol egy komplex városnegyedet alakítanak ki.