Az elérhető legkorszerűbb eszközparkkal segíti a hazai építkezéseket a Mamut Daru.
Minden építés kulcseleme, szimbóluma és fokmérője a daru, amivel az építési anyagokat a munkaterületre juttatják. Bár nehéz tárgyak daruval való emelését már az ókor óta alkalmazzuk, a toronydaru viszonylag újkeletű találmány. Hans Liebherr német mérnök 1949-ben (a róla elnevezett cég megalapításával egyidejűleg) szabadalmaztatta a mozgatható, forgó toronydarut. Találmánya nem csak a II. világháború utáni újjáépítést segítette, de hamar világszerte elterjedt. Az azóta eltelt több, mint hetven évben számtalan toronyház építését tette találmánya könnyebbé és gyorsabbá.
A 2004-ben alapított, magyar tulajdonú Mamut Daru székhelye Egerben, Budapesttől mintegy 130 kilométerre található, ma 63 toronydaruból, 15 terepjáró- és teherautó-daruból, valamint egy 100 tonnás teleszkópos, lánctalpas daruból álló flottát üzemeltet.
Nem véletlenül számít tehát etalonnak a Liebherr a darugyártók között. Okkal esett a hazai Mamut Daru vállalat választása is az egyik legkorszerűbb termékükre. Amint azt a Vertikal.net szaklap cikkéből is megtudhattuk, a Mamut Daru igazi zászlóshajója érkezett meg a közelmúltban a főváros környéki telephelyükre: az új, 450 tonnás Liebherr LTM 1450-8.1 a cég eddigi legnagyobb autódaruja.
A nyolctengelyes LTM 1450-8.1 85 méteres főgémmel rendelkezik és kitámasztó lábakkal, illetve csörlővel 12 tonnás tengelyterhelésen belül képes emelni. A daru VarioBallast állítható ellensúllyal és VarioBase változtatható támasztórendszerrel is rendelkezik.
A magyarországi építkezéseken nagy a kereslet az acélszerkezetek építésénél olyan emelőrendszerre, amely nagy sugarú körben képes mozgatni nehéz terheket is. Budapesten számos, jelenleg kivitelezés alatt álló épület magassága meghaladja a 70 métert, az LTM 1450-8.1 hosszú gémje ilyen építkezéseknél tökéletes választás lehet.
„Ha egy daru meghibásodik, az egész építkezés leáll” – ismertette a Vertikal.net tudósítása szerint Balogh Csaba. „A Liebherr daruk megbízhatóak és különösen jól tartják az értéküket; a Magyarországon nyújtott szolgáltatás pedig kiváló: nagyra értékeljük a cég szervizpartnere, a Pointed Kft. támogatását.”
Annak érdekében, hogy a darutechnológiában elérhető legújabb fejlesztésekkel dolgozhassanak, további két eszközt is megrendeltek a gyártótól: egy 230 tonnás LTM 1230-5.1 és egy 300 tonnás LTM 1300-6.3 autódarut.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása jelenleg is zajlik. Ennek során természetesen szükség van toronydaru használatára, a különleges helyszínhez pedig a Mamut Daru egy teljesen új RAIMONDI T187/10 típusú toronydarut biztosított.
Toronydarujuk a gyártó legújabb, T-jelű szériájának darabja. Magyarország első T szériás Raimondi toronydaruja az elérhető legkorszerűbb technológiával rendelkezik: folyamatos, távoli összeköttetésben áll a gyártóval, így ők azonnal képet kaphatnak a berendezés aktuális, akár terheltségi állapotáról vagy szélterheléséről. Ezeket az adatokat pedig fél évig tárolja is a rendszer.
A vállalat daruja a széria erősebb, 10 tonna maximális kapacitású darabja, amely 6 x 6 méteres alvázon nyugszik; az elérhető maximális horogmagassága 58.7 méter, maximális gémhossza pedig 67,5 méter. Gémvégi alap teherbírása maximális gémhossznál 1,46 tonna. A MTA székházának építkezésén felmerülő igények szerint a darut 47,5 méteres horogmagasságra és 55 méteres gémhosszra szerelték fel, így az a gém végén az "ultralift" rendszerrel 30 kiló híján 3 tonnát képes megemelni, ami kiemelkedő teljesítmény.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.