Kiválasztották a kivitelezőt, aki a Borsod vármegyei sajóörösi Melczer-Mándy-kastély területén új bölcsődét építhet. A projekt megvalósítására pályázatokon igyekszik a települést forrást szerezni.
A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a munkára pályázók közül a Norvex Kft. ajánlatát ítélte a legjobbnak a község önkormányzata.
Az új bölcsődeépület hasznos alapterülete a kiírás szerint közel 200 négyzetméteres lesz. A Kastély liget bölcsőde, így 197,4+26,88 négyzetméteren valósulhat meg, az intézményhez tartozik majd egy melegítő konyha is. A Jókai utcai projekthelyszín különleges, hiszen az ingatlanon áll a sajóörösi Melczer-Mándy-kastély.
A patináns épület egyik névadója, Melczer Géza a XIX. század derekán született és oroszlánrészt vállalt abban, hogy az ország és Borsod is bekapcsolódhasson az 1867 után felgyorsuló iparosítási folyamatba. Melczer húsz éven át volt az országgyűlés tagja, a kastélyt 1892-ben építtette. A közéleti szerepvállalása során ért számos kudarca megroppantotta az egészségét. Ötvennégy évesen bekövetkezett halála után az épület lányára, Georginára szállt. A kastély napjainkban ismert elnevezésében a Mándy, az örökös férjének családneve volt.
Az állampárti diktatúra időszakában államosították a család otthonát, tanácsi épület, majd a tanácstitkár szolgálati lakásaként is használták a kastélyt. Az 1960-70-es évek fordulóján nevelőotthon volt az épületben, ötven állami gondozott gyermek élt a falai között, majd anyaotthon működött itt. 2016 óta az önkormányzat gyakorolja az ingatlan vagyonkezelési jogait.
Az önkormányzat a patináns kastélyhoz illő bölcsőépületet emeltetne a területen. A közműveket már korábban kiépítették a tervezett építkezés helyszínén. A projekt keretében több kisebb épületet lebontanak, hogy megnöveljék a zöldterületet nagyságát. Az önkormányzat erről egyeztetett az Országos Építészeti Tervtanáccsal, így válik lehetővé, hogy a projekt megvalósítása érdekében elbonthatják a Bajcsy-Zsilinszky útra néző kisebb melléképületet, valamint egy paneles szerkezetű épülettömböt. Az új bölcsőde megvalósításához az önkormányzat forrásokra pályázott. A projekt csak ezek elnyerése után valósulhat meg.
Az új intézmény létrehozását a település lélekszámának bővülése indokolja. Sajóörös azok közé a kistelepülések közé tartozik, amelyekben egy megtorpanást leszámítva 2015 óta növekedett a lakosságszám.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.