A felújítás a műemléki épületrész homlokzatát érinti, amelyről különösen a tető alatti részen hullik a vakolat.
Felújítják a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum homlokzatát, a 250 millió forintos forrást kormányzati támogatásként kapta meg a békési megyeszékhely önkormányzata. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester közölte, a felújításról őszi békéscsabai látogatásán egyeztetett Lázár János építési és közlekedési miniszterrel. Mostanra megérkezett a támogatói okirat és a forrás is.
Bácsmegi Gábor múzeumigazgató hétfőn az MTI-nek elmondta,
a felújítás a műemléki épületrész homlokzatát érinti, amelyről - különösen a tető alatti részen - hullik a vakolat. Kicserélik majd az intézmény nevét jelző betűket is a timpanon alatt, ahogyan a főbejárati ajtót és a benti fogadópultot is.
Hozzátette, a munkálatok várhatóan kora tavasszal kezdődnek és szeptember végéig tartanak; a közbeszerzési eljárás eredményeként a kivitelezést a békéscsabai Átrimex Kft. végzi. A munkálatok alatt a múzeum végig látogatható lesz, a kivitelezővel egyeztetnek egyebek mellett az ütemezésről is, hogy a Múzeumok Éjszakáján a szokásoknak megfelelően tudják használni az udvart - mondta.
A múzeum épületét először a „Közművelődés Háza” néven 1914-ban avatták fel, és 1951-ben nevezték át a gyermekkorát Békéscsabán töltő Munkácsy Mihály (1844–1900) festőművész után.
Az intézmény a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményével büszkélkedik: a kollekció tíz festményből, kilenc grafikai lapból és folyamatosan gyűlő, jelenleg nagyjából 576 tételnyi relikviaanyagból áll.
A néprajzi, természettudományi, régészeti, történeti és képzőművészeti anyagokból álló gyűjteményeket az állandó kiállításokon tekinthetik meg a látogatók.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.
Üvegtetőbe forduló függönyfallal, kelet-nyugati irányú, utca-jellegű átriummal tárul fel az EBH kivitelezésében épülő oktatási épület, melynek terveit a KÖZTI készítette.