A korábban az Ybl Miklós Általános Iskolának otthont adó komplexumba már a Kodolányi János Gimnázium diákjai fognak járni.
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program – számolt be a media24.hu. Az SHS-ÉPÍTŐ Tervező és Kivitelező Kft. felújította az egykori Ybl Miklós Általános Iskola épületét, melyet mostantól a szomszédos Kodolányi János Gimnázium diákjai használhatnak.
A mintegy bruttó másfél milliárd forint értékű projektben úgy újult meg a teljes épület, hogy közben a szerkezeti egységek javarészt megtartották funkciójukat: a főbejárati és lépcsőházi, rendszer, illetve a tantermi, tornatermi és vizesblokk-traktusok is megmaradtak az eredeti helyükön, és nem változtattak az épület oldalfolyosós kialakításán sem.
A korábbi konyhát modernizálták és egy büfével egészítették ki, az éttermet pedig szintén kibővítették. Az emeleten kialakítottak egy tanári szobát és egy relaxációs helyiséget is.
A zöldfelületek beültetésére, füvesítésre tavasszal kerülhet sor, továbbá várhatóan szeptemberre megújul az eszközpark is.
A projekt ünnepélyes átadóját január 6-án reggel tartották meg. Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere beszédében köszönetét fejezte ki azoknak a tervezőknek és kivitelezőknek, akik részt vettek a projekt előkészítésében és megvalósításában.
Mint fogalmazott, Székesfehérváron összesen mintegy 30 milliárd forintot költenek az általános és középiskolák, gimnáziumok felújítására, bővítésére a fenntartókkal közösen, zömében állami, kisebb részben európai uniós és városi forrásokból.
Mészáros Attila alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a munkaterületet 2023 szeptemberében adták át a kivitelezőnek. A Kodolányi János Gimnázium felújítását három ütemre osztották, ebből az első ütem készült el az Ybl-tömb átadásával. A munka rendkívüli erőfeszítést kívánt, hiszen komoly statikai és egyéb műszaki megoldásokra volt szükség a régi épület megmentéséhez.
A program a gimnázium úgynevezett északi szárnyának belső felújításával folytatódik, majd a harmadik ütem lesz a központi, utcafronti épület modernizálása.
„A felújítás elkészülte abszolút boldog új évet jelent a Kodolányi János Gimnázium számára”
– hangsúlyozta beszédében Csöngei Gabriella igazgató.
A gimnáziumba jelenleg 680 diák jár, a 22 osztályból 8 költözhetett be az egykori általános iskola modernizált épületébe.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.