Három parkolószintből álló létesítményt épít Mohács az egykori kenyérgyár területén. Kiválasztották a kivitelezőt.
Jelentős beruházásokat valósíthat meg Mohács az 1526-os csata fél évezredes évfordulójára, amelyhez kormányhatározat biztosít forrásokat. A fejlesztés egyik eleme lesz a dualizmus időszakának országosan ismert vasöntödéje, a Joszt Jakab Gépgyár, majd később kenyérgyárként emlegetett terület egy hasznosítatlan részén emelt parkolóház.
A három parkolószintből álló épület, - amelynek terveit Dombai Gyula építész készítette el - utcai homlokzata 10,37 méter magas lesz. Az épület tetőterében a polgármesteri hivatal helyezheti majd el a le nem selejtezhető iratanyagát.
A parkolóház földszintje 30, a két emeleti szintje további 29-29, vagyis összesen 88 darab személygépkocsi, valamint három motorkerékpár számára biztosít elhelyezést.
Természetesen a létesítményben kiépítenek akadálymentes parkolókat is, valamint első körben nyolc elektromos autótöltőt. A kivitelezés során viszont úgy alakítják ki az épület elektromos hálózatát és gépészeti megoldásait, hogy a későbbiekben, igény szerint 26 jármű töltését is biztosítani tudják majd.
A tervek alapján nyitott megoldást alkalmaznak a parkolóháznál, vagyis a hő- és füstelvezetés természetes módon biztosított. Az utcai és az udvari homlokzatok esetében viszont biztosítani kell az átszellőzést. Az épület két oldala tűzfalakkal kapcsolódna a szomszédos ingatlanokhoz. A parkolóház biztonságos és gyors megközelítését felvonó is segíti majd, a négy megállós lift nyolc fő teherbírású.
A projekt egy 1660 négyzetméteres telekrészen valósulhat meg az egykori mohácsi kenyérgyár területén, a parkolóház körül közel 170 négyzetméternyi zöldfelületet alakítanak ki. A 3 szintes épület teljes területe meghaladja a 4 ezer négyzetmétert. Hiánypótló megoldásként a parkolóházban létesül majd egy nyilvános, fizetős mosdó blokk is.
Az előregyártott elemekből megvalósuló parkolóház földszint, 1. és 2. emelet tagolással épül, az utcafronti részen magastetővel és a tetőtér beépítésével. A falak 30 centiméteres vastagsággal készülnek, míg a födémekhez 25 cm-es monolit vasbeton lemezeket használnak.
A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a kivitelezéssel a budapesti Fenstherm Kontakt Kft.-t bízta meg az önkormányzat.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.