A Mathias Corvinus Collegium miskolci tehetséggondozó központjának kialakítását célzó, közel 19 milliárd forintos beruházás kivitelezését az Épkar Zrt. vezette konzorcium végzi.
Már több alkalommal beszámoltunk arról, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új képzési központjaként újul meg a miskolci Avas szálló (más néven Korona Szálló). Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye, amely az általános iskola felső tagozatától a felnőtt korig működtet közcélú, ingyenes tehetséggondozási programokat.
A borsodi megyeszékhelyen a Széchenyi István u. 1. szám alatt található épület az átfogó felújítást követően részben visszakapja régi funkcióit is, emellett az MCC tehetséggondozásának és oktatásának miskolci központja lesz. A belváros ikonikus épülete rendkívül leromlott állapotban vár a teljes felújításra, és arra, hogy újra régi fényében tündökölhessen.
A kivitelezést az Épkar Zrt. vezette konzorcium végzi, amelynek további tagjai a Magyar Építő Zrt., a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., az ABUD Mérnökiroda Kft., valamint a LINERA Mérnöki Iroda Kft.
A 18,97 milliárd forint értékű projekt szerződését július 17-én írták alá, a munkálatok pedig azóta elindultak – erről az Épkar Zrt. Facebook-oldala is beszámolt.
Az Építészfórum információ alapján a beruházás, melyhez a településrendezési terv és az építési szabályzat módosítása volt szükséges, Kádár Mihály és a TSPC Kft. tervei alapján valósul meg, a településrendezési felelős tervező Márton Melinda és az Aczél Városépítész Kft.
A projekt kiemelten kezeli a műemléki értékek megőrzését és a régészeti szempontokat is, hiszen a fejlesztés egy védett történeti városmagban, kiemelt régészeti területen valósul meg.
A leendő komplexum diákszállást, oktatási és rendezvénytermeket, éttermet, irodákat és konferenciateret foglal magába. A hasznos nettó alapterület közel 12 ezer négyzetméter, a munkálatok pedig az alábbi főbb épületelemeket érintik:
A munkálatok során jelentős volumenű földmunka zajlik majd, különös tekintettel arra, hogy a terület régészeti szempontból is kiemelt jelentőségű. Az alapozási és tartószerkezeti munkák között szerepel a Jet Grouting technológiával végzett utólagos alapmegerősítés és résfalépítés is.
Az építőmesteri feladatok részeként sor kerül a homlokzati téglaburkolatok kialakítására, egyedi részletképzésekkel. A szakipari munkák a tetőfedést, bádogozást, nagyméretű homlokzati és beltéri üvegszerkezetek beépítését, valamint a műemléki rendezvény- és konferenciaterületek felújítását is magukban foglalják, utóbbiaknál kiemelt terem-akusztikai elvárások teljesülnek.
A műemlékvédelem szempontjából hangsúlyosak lesznek a különböző restaurátori munkák, köztük festő-, fém-, kő- és farestaurálás. A belsőépítészet kiemelkedő minőségben valósul meg.
Az épületgépészeti munkák során szürkevíz-hasznosító rendszer és automata oltóvíz-rendszer kerül kialakításra. A villamos rendszerekhez tartozik az erős- és gyengeáramú hálózat kiépítése, valamint egy új távhő hőközpont létesítése. Az automatika terén felvonók telepítése is történik.
A beruházás részét képezik továbbá a konyhatechnológiai rendszerek kialakítása, a közműépítés – ezen belül a gáznyomás-szabályozó állomás áttelepítése –, valamint a kert- és tájépítészeti munkák és útépítési feladatok is.
A BuildEXT irodájában elkészített tervek alapján alakítják ki a Tokaj-hegyaljai Tanuszodát.
A „ KE-VÍZ 21” Zrt. húsz hónapnyi intenzív munkája eredményeként elkészült a “Bodrog-parti Athénnek” is nevezett Sárospatakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetem helyi védelem alatt álló, több mint százéves Lechner-épületének rekonstrukciója.