Augusztusra elkészülhet az MTA székházának sosem látott mértékű átalakításával a Fejér-B.Á.L. - Épkar - Vitruvius konzorcium.
Kulturális központként születik újjá Magyar Tudományos Akadémia székháza, alapításának 200 éves évfordulója alkalmából. Többéves előkészítés után, 2023-ban indult a teljes egészében önerőből finanszírozott felújítás, amelyet várhatóan augusztusban be is fejezhet az Épkar Zrt., Fejér-B.Á.L. Zrt. és Vitruvius Kft. alkotta konzorcium.
Nem csak a homlokzat, a díszterem és a második emelet több terme, de a teljes harmadik emelet, a tető és az épület előtti járda is megújul a rekonstrukció során. Friedrich August Stüler neoreneszánsz palotájának nagytermébe is 21. századi gépészet került: rézrácsok rejtik a hűtő-fűtő rendszert, a karzat alatti dobogó pedig a légkeverőt; de a függönyök is Spanyolországban gyártott, tűzálló bársonyok.
Amint az Épkar közösségi oldalán látható videóból kiderül, végeztek a gépészet korszerűsítésével, minden történeti teremben készülnek a díszítőfestések; lassan a padlóburkolatokra is sor kerülhet, emellett a harmadik emeleti kiállítóterek elektromos szerelvényezése is remekül halad.
A tetőszerkezet megújítása során a szakemberek ragaszkodtak ahhoz, hogy a világ legjobb, természetes palája kerüljön a tetőre. Nemcsak ennek telepítésével végeztek mára a kivitelezők, szinte teljesen elkészültek a bádogos munkák, helyén az üvegtető is – hamarosan tehát eredeti pompáját mutatja majd a külvilágnak a Magyar Tudományos Akadémia székháza.
Visszakerült a vörösréz ereszszerkezet alá a százhetven díszítő oroszlánfej, a mészkő mellvéd korlát fölött a rizalit négy sarkán pedig újra négy szfinx őrzi az épületet, ahogy utoljára az 1880-as években.
Elkészült a térkövezés az épület előtti járda területén, ami a korábbi aszfaltburkolat helyett végre méltó előtérként emelheti hazánk egyik legfontosabb műemlékének látványát. Itt kapott helyet a májusban felavatott „Határtalan történet” című, 200 tardosi nemes mészkőlap alkotta idővonal, amelyeken az MTA első 200 évének fontosabb eseményei, szereplői jelennek meg.
2022-ben hirdette meg az MTA az új köztéri emlékmű létrehozását célzó pályázatát. Avatóbeszédében az MTA beszámolója szerint Kollár László főtitkár azt mondta, az alkotás a tudomány és a társadalom találkozását is szimbolizálja. Az MTA főtitkára úgy fogalmazott:
„A tardosi kő székházunk jellegzetes építőanyaga, és a vonal arra is utal, hogy kilépünk a magyar nyelvű tudományos közösség központjából a nagyközönség felé, és azt, hogy a tér felől hívjuk a társadalom képviselőit, hogy vegyenek részt a székházban rendezett eseményeken. Ez a tudomány és a társadalom találkozása."
Sportcsarnokot is építenek hozzá.
Több mint 3400 magyar háztartás éves fogyasztásának megfelelő energiamennyiséggel csökkentené a felhasználását hazánk legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye. A kivitelezővel aláírták a szerződést az ELTE Lágymányosi Campus Északi tömbjének energetikai korszerűsítéséről.