A feltételesen megindult közbeszerzési eljárás két egészségügyi munkát is érint, kórházfelújítás és egy új mentőállomás építése is megindulhat.
Zalaegerszeg kórházának egy részét, illetve egy meglévő, ám igen rossz állapotú mentőállomás elbontását és újjáépítését is érinti az Építési és Közlekedési Minisztérium által feltételesen kiírt közbeszerzés – olvasható a TED-en.
A kétrészes projekt keretében egyrészről részlegesen felújítják a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház fertőző osztályát, ahol az Országos Mentőszolgálat ideiglenes mentőállomást alakíthat ki, valamint egy teljesen új mentőállomás épülhet az Ady Endre utcában.
Az 1962-ben átadott 300 ágyas Tüdőszanatórium épülete a várostól öt kilométerre lévő Pózva településrészen áll. Mivel a háromszintes intézményen nagyobb volumenű felújítások nem történtek, a leromlott állapotú épület energetikai szempontból is kedvezőtlen adottságú.
2018-ban a földszintet a kórház kiürítette, azóta üresen áll. Ennek a szintnek megközelítően felét (az egyik szárny körülbelül háromnegyedét) fogja az Országos Mentőszolgálat megkapni ideiglenes mentőállomás kialakítására. A beruházással érintett bruttó alapterület 550 m2. Várhatóan összesen 70 fő elhelyezését biztosítják majd itt.
Az épület állapota erősen leromlott, a falazatok festése sok helyen megbomlott, a burkolatok hiányosak, az ablaktáblák több helyen hiányoznak, az ablakkeretek elavultak, a nyílászárók is rossz állapotban vannak. Így a felújítás során az alábbi főbb munkák valósulnak meg:
A projekt másik eleme Zalaegerszeg mentőállomásának elbontása és annak helyén új építése. A korszerű, 2100 m2-es bruttó alapterületű épület a kor elvárásainak és követelményeinek kíván majd megfelelni. A tervek szerint egy nagyjából 75 fő dolgozói létszámú mentőállomás valósul meg.
A tervezéssel érintett telek délnyugati sarkában helyezkedik el a meglévő és megmaradó háziorvosi rendelő, melyhez jelenleg zártsorúan csatlakozik a mentőállomás épülete. Ezt a tervezés során elbontják és az új épület szintén zártsorúan fog csatlakozni. A telken elhelyezkedő, jelenleg meglévő épületek elbontják. A tervezett épület zártsorúan kapcsolódik a háziorvosi rendelőhöz.
Az épület lapostetős kialakítású lesz, mélygarázzsal, földszinttel és 2 emelet magassággal.
Az Ady Endre utca irányában az útcsatlakozás szélesítését is elvégzik, hiszen itt a riasztott esetkocsik kifutását is biztosítani szükséges, valamint ebből az irányból a mélygarázsba való be és abból kifelé történő közlekedést is meg kell oldani.
A tervezett mentőállomás pinceszintjén 9 darab mentőautó és 10 darab személyautó fér el, továbbá helyet kap tároló, irattár és raktárhelyiségek is. A felsőbb szintekre zárt lépcsőházon és liften keresztül lehet feljutni.
A földszinten található a tartózkodó, a teakonyha, a féri-, női-, akadálymentes vizesblokk, a garázsmester, a főápoló szoba és az állomásvezetői iroda. Az emeletre érkezve a lépcsőházon vagy liften keresztül két középfolyosós szárny alakul ki. Az északi szárnyban irodák, a nyugati szárnyban öltözők, vizesblokk és pihenők kapnak helyet.
A második emeleten oktatótermek, tárgyaló, teakonyha, továbbá vizesblokk található. A helyiségek a nyugati szárny egy részére korlátozódnak, így az északi szárnyon tetőterasz, a nyugati szárnyon az utca felől pedig zöldtető valósulhat meg. Az elbontandó garázs helyére egy zöldtetős gépjárműmosót terveznek, amihez még a funkcionálisan hozzá tartozó helyiségeket kapcsolják, úgy mint veszélyes hulladékraktár, fertőtlenítő helyiség és mosóberendezés helyiségek.
Lezárult a részvételi szakasz a főváros egyik legnagyobb urbanisztikai tervpályázatában, megkezdődhet a fenntartható városnegyed megtervezése.
Sportcsarnok építésével zárul Győrben a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda összességében 10 milliárd forintot meghaladó fejlesztése.