Az M3-as és Salgótarján között egy 19 éve elindult beruházás válik teljessé a HE-DO, a KM, és a Swietelsky által.
A végéhez közeledik az M3-as autópályát Salgótarjánnal összekötő 21-es út négysávosítása – értesült a magyarepitok.hu. Az útvonal utolsó két hiányzó szakaszát egyaránt a Swietelsky Magyarország Kft., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezi.
A Nógrád IV és a Nógrád V szakasz közül ezúttal az előbbiről érkeztek hírek, amely Tar és Mátraverebély között kap bővítést és felújítást.
A szakasz egyik kulcsfontosságú munkálataként a jobb pálya talajstabilizálása jelenleg is zajlik a KM Építő Kft. kivitelezésében a 38+480-as és a 39+660-as kilométerszelvény között.
A műveletet 13 méter szélességben 0,3 méteres mélységi marással végzi a cég annak érdekében, hogy növelje az új pálya alatti altalaj teherbírását. Az előre meghatározott teherbírás eléréséhez meszet adagolnak az altalajhoz. Mivel a stabilizált felületet az év eleji csapadékmentes időszak miatt több napon át utókezelték, az elkészült alapréteget már tovább lehetett építeni.
A technológiáról a KM Építő Kft. egy bemutató kisfilmet is közzétett a honlapján, amit a Magyar Építők tévés stábja készített.
A két hiányzó szakasz fejlesztése a tervek szerint a nyár végére fejeződik be. Ezzel teljessé válik a Salgótarján és Hatvan közötti 53 kilométer négysávosítása. Egy 19 éve elindult beruházás válik végre teljessé, miután a 21-es út első szakaszait még 2000-ben kezdték el bővíteni és felújítani.
A 21-es út egyik kiemelkedő projektje volt a Pásztó és Mátraszőlős közötti szakasz. A HE-DO Kft. által rekordidő alatt kivitelezett beruházásról Reichardt Jenő a Hónap Mérnökeként ebben az interjúban számolt be lapunknak.
Nem kérdés, a beruházások gyorsabbá, tervezhetőbbé és költséghatékonyabbá válása megkerülhetetlen, ennek útja az építőipar digitalizációja, és ezen belül is a BIM-re, azaz építményinformációs modell alapú működésre való áttérés. A BIM szemléletmód alkalmazásának az alapja a folyamatorientált működésre és a strukturált adatgyűjtésre való áttérés, valamint ezen adatok digitális módon történő tárolása. Ha mindezek az alapfeltételek megvalósulnak, továbbá rendelkezésre állnak a megfelelő szoftverek és alkalmazások a begyűjtött információ további hasznosítására, lehetővé válik az építési folyamat és a költségek átlátható és egyszerű nyomon követése, sőt, azoknak nagy pontossággal történő előrejelzése.
A napelem-telepítési hullámot lovagolja meg a KÉSZ Csoport többségi tulajdonába tartozó Greenergy egy 10 millió eurós zöld beruházással.