Az elkészült irodaházak építésénél a szakkivitelezők az építéshez közel 100 000 négyzetméternyi felületen használták a Mapei termékeit.
Budapest XIV. kerületében, a Városliget közvetlen szomszédságában valósul meg az elmúlt évek egyik legjelentősebb városfejlesztési beruházása. A Dürer Park Projekt célja, hogy a történelmi jelentőségű terület új életre keljen kortárs és fenntartható épületegyüttesként, miközben megőrzi a hely szellemiségét és kulturális örökségét.
A fejlesztéssel érintett terület dokumentált múltja egészen az 1870-es évekig nyúlik vissza: az egykor itt álló nyaralók egyikében töltötte utolsó nyarát 1875-ben Deák Ferenc, amelyről egy emléktábla is tanúskodik. Később, 1883-ban a Sacré Coeur (Szent Szív) rend nővérei alapítottak katolikus leányiskolát és emeltek itt épületet, amely az évek során fokozatosan bővült, 1884–1885-re felépült a zárda is.
Több száz üldözöttnek szolgált menedékül az intézmény a II. világháború végén, majd a háború után új funkciót kapott és előbb a Magyar Dolgozók Pártja, majd az MSZMP Politikai Főiskolájaként működött a rendszerváltásig.
Ebben az időszakban az épület kialakítását nem tisztelő beavatkozásokon esett át, elvesztve építészeti értékeinek nagyrészét,
illetve a területen több, a a ’60-as ’70-es évek stílusjegyeit hordozó – köztük egy 11 emelet magas – épületet felhúztak. E korszak végén az ELTE Bölcsészettudományi Kara költözött ide, majd a terület külföldi befektetőnek történő privatizációja után ideiglenes hasznosítással 2008-tól 2020-ig itt működött a Dürer Kert nevű, kultikus szórakozóhely. A terület jelenlegi magyar tulajdonosa a Dürer Befektetési Kft. 2018-ban kezdte el a projekt a koncepciójának tervezését, ezt követően 2021-ben indult meg a kivitelezés.
Kiemelt cél volt a még fellelhető történeti értékek megőrzése és integrálása a Dürer II. Irodaházba.
A beruházók és műemlékvédelmi szakemberek együttműködésével olyan műszaki megoldás született, amely lehetővé tette az eredeti homlokzat megtartását, miközben a belső szerkezet teljeskörű korszerűsítésen esett át.
A Dürer Park II. irodaház fejlesztése során egy zárt, belső udvaros szerkezet jött létre, amelyben az eredeti „L” alakú tömeg új szárnnyal egészült ki. Az új épületrész kapcsolódási pontja a régihez egy tágas, modern aula lett, amely elegánsan köti össze a múlt homlokzatát a kortárs építészet elemeivel. A szerkezetépítés során komoly kihívást jelentett, hogy a meglévő épületrészeken három, egymáshoz közeli pozícióban kellett visszabontani az elemeket - a harmadik emelettől egészen a pinceszintig. A kivitelezés pontos időzítést és előzetes egyeztetést igényelt, hogy a megmaradó épületrészek statikailag biztonságban maradjanak.
Kiemelt figyelem irányult a történelmi kápolnatér védelmére is. A projekt részeként a régi kápolnát — az elérhető források alapján — az eredetinek megfelelő módon állították helyre, és továbbra is az épületegyüttes szerves része maradt.
A Dürer Park I. Irodaház és Dürer Park II. Irodaház építése során összesen közel 100 000 m2 felületen használták a kivitelezést végző szakemberek a Mapei termékeit, az alábbi területeken:
Különös figyelmet fordítottak az egykori Sacré Coeur-rend történelmi értékű kápolnájának helyreállítására. A fejlesztők tervei alapján a megtartott homlokzat mögött új közösségi tér, kapott helyet, de a karakteres, történelmi díszítőelemek továbbra is láthatóak maradtak.
A padlóburkolat felújításánál is ez a koncepció játszott szerepet, így esett a választás a terrazzo burkolatra, amely nemcsak a régi időket idézi, de ellenálló, tartós és dekoratív is.
A szakkivitelezést a Concretin Kft. tapasztalt csapata végezte, akik már számos projekten bizonyították szaktudásukat – többek között a MOL Campus projekten, ahol (ugyancsak a Market Építő Zrt.-vel együttműködve) több mint 12 000 m2 felületen készítettek Ultratop cementes terrazzo padlóburkolatot.
A Dürer Park II. Irodaház kápolnája a padló készítéséhez egy vasalt, jó minőségű aljzatbetont kapott, ahol a dilatációk kiosztását a kivitelezők együtt határozták meg a Market Csoport szakértőivel annak érdekében, hogy az aljzatot a burkolattal együtt tudják dilatálni. A dilatációs hézagoknál dupla rézprofilokat alkalmaztak, ebbe került a Mapefloor Finish 450 EU színes poliuretán bevonat. A szakemberek minden színváltásnál ezt alkalmazták, így ez adta meg a különböző színmezők rajzolatát.
A kész aljzaton alapozóként Primer SN kétkomponensű epoxigyantát vittek fel, erre Mapefloor PU 410 kétkomponensű, semleges színű rugalmas poliuretán kötőanyag került, amely elnyeli a mikrorepedéseket. Erre a felületre vitték fel a szakemberek az Ultratop cementkötésű habarcsot, amely önterülő és magas teherviselő és kopásállósággal bír, ezért kiválóan alkalmas nemcsak lakóépületekben, de kereskedelmi és ipari környezetben történő felhasználásra is. Az Ultratop habarcsba különböző típusú, méretű és színű márványzúzalékot szórtak, ezzel alakítva ki a terrazzo padló stílusát.
„Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen több évtizedes funkcióváltáson átesett, történelmi térnek a helyreállításában részt tudtunk venni, ez egy nemes dolog. Nagyon kevés ilyen projekt van az országban” – mondta el Végh Zoltán, a Concretin Kft. ügyvezetője.
A két irodaház irodáiban 60x60 cm-es modulszőnyeg lapokat fektettek a szakkivitelezők, összesen 37 000 m2 területen. Az 1-es épületben a feladatok a Dósa Padló Kft.-re és a KM Par-Ker Kft.-re hárultak, míg a 2-es épületben a teljes kivitelezést a Dósa Padló Kft. szakemberei végezték.
Ahol szükség volt az aljzat előkészítésére, ott Ultraplan Contract aljzatkiegyenlítőt és Mapeproof Primer alapozót alkalmaztak a szakemberek. Ezt követően a szőnyeglapokat az Ultrabond Eco Fix, illetve az Ultrabond ECO V4 Evolution ragasztóval rögzítették, a hézagokat pedig Mapesil AC rugalmas szilikonnal tömítették.
Beltéri hidegburkolási feladatokhoz is használták a Mapei termékeit a szakemberek, négy szakkivitelező (Dürer 1 - Csiki Burkoló Kft., Dürer 2 – MFV Kft., Citadel Kft. és Rianfo Kft.), összesen közel 30 000 m2 területen használhatta a Mapei termékeket.
A vizes helyiségek, étkezők, lépcsőházak, lobbyhelyiségek burkolásánál különböző méretű lapok fektetéséhez használták az alábbi termékeket a 20x20 cm-estől egészen a 150x300 cm-esig:
A Dürer Park irodaházaiban a Zoma Padló Kft. készítette el a mélygarázs padlóbevonatát a Mapefloor Parking System RHT és ME rendszerének használatával, összesen 32 000 m2 felületen. A 2024-ben zajló munka során mélygarázs közlekedőfelületének kialakításához használt megoldások az alábbiak voltak:
2020-ban a Dürer Park projekt elnyerte „Az Év Koncepciója” díjat a Portfolio Property Awards-on, amely a fejlesztés innovatív és városképbe illeszkedő szemléletét ismerte el.
A kivitelezést végző Market Építő Zrt. kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy a Dürer Park fejlesztése ne a múlt eltörléséről, hanem annak megőrzéséről és új kontextusba helyezéséről szóljon. Ez a projekt egyedülálló példája annak, hogyan lehet egy új fejlesztés szerves részévé tenni egy 140 éves történelmi épület örökségét, és a Mapei büszke arra, hogy mindennek részese lehet.
ADATOK
FELHASZNÁLT MAPEI TERMÉKEK
Velencében bemutatták a Pennsylvania Egyetem kutatói egy új technológiával épített híd prototípusát, amely átalakíthatja a vasbeton szerkezetépítést.
Az állami magasépítésekre kodifikáltatnának egy fenntarthatósági alapkövetelmény-csomagot.