2024.04.16, Kedd
Már zajlik a közlekedés a Várpalota mellett épült új vasúti hidakon

Már zajlik a közlekedés a Várpalota mellett épült új vasúti hidakon

NIF Zrt.

2016.08.02. 16:08 - Hegedűs Gergely

A nehéz terepen épülő várpalotai elkerülő úton a tervek szerint halad a Dömper, a Subterra-Raab és a Pannon-Doprastav konzorciuma.

Hirdetés

Az aszfaltrétegek beépítésénél tart a kivitelező SDD Konzorcium a 8-as út várpalotai elkerülő szakaszán – derült ki a NIF Zrt. helyzetjelentéséből. A vasúti hidak június elején ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt kaptak, azóta folyamatos a vasúti közlekedés, a pilléreken kisebb utómunkálatok zajlanak.

A külön szintű kereszteződések hídjainak felszerkezetén a kiegyenlítő lemezek elhelyezése folyamatban van, a szigetelést védő aszfaltréteg elkészült, a további munkálatok ütemterv szerint folytatódnak. A közműkiváltás teljes mértékben elkészült.

A kivitelező Dömper Kft., Subterra–Raab Kft. és Pannon–Doprastav Kft. 5,9 km hosszan, új nyomvonalon építi Várpalota mellett a kétszer két sávos elkerülőt. Az útszakaszra két új vasúti hidat és három nagyobb közúti felüljárót emeltek. Az 5,9 km hosszú főpálya mellett 2,4 km egyéb országos, illetve 2,35 km szerviz út is létesül, összesen 614 méter hosszan zajvédő falat is építenek.

Várpalota elkerülő nyomvonala kedvezőtlen, magas talajvizű altalajon keresztül halad, ezért a beruházásban speciális cellamatracos töltésalapozást végeztek. Az elkerülőt a tervek szerint jövőre adják át. Várpalota a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti szakaszán fekszik, a 28,8 km-es útvonal 2018 végére válik kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.

(fotók: NIF Zrt.)

Galéria

Útépítésépítőipari cégek8-as főútVárpalota

Hírlevél

Hirdetés