A várost északról elkerülő tehermenetesítő út két sávon épül, de bővíthető lesz négysávosra, naponta 18 ezer autótól kíméli meg a települést a keleti elkerülővel kiegészülve. 2018 után a kormány négysávos utat tervez Szeged és Debrecen összekötésére.
Kezdődik a 47-es út hódmezővásárhelyi, 13,4 kilométeres elkerülő szakaszának építése - jelentette be Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az alföldi városban. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő Lázár János elmondta, a 38 milliárd forint értékű fejlesztés a rendszerváltás óta a legnagyobb beruházás a városban.
A várost északról elkerülő tehermenetesítő út kivitelezését a Délút Kft. és a Colas nyerte el, a beruházás 2018 második feléig készül el. Az új nyomvonalú út kétszer egysávos lesz, de műszaki kialakítás lehetővé teszi a szakasz kétszer kétsávosra bővítését.
Az új nyomvonalon két körforgalmi csomópont, egy különszintű csomópont, egy vasút feletti felüljáró és egy kerékpáros aluljáró épül. A végcsomópont egy vasutat és a közutat különszintben keresztező körhídként valósul meg.
A 47-es út az Alföld egyik fontos folyosójaként Debrecent köti össze Szegeddel. 2015-ben 61 km hosszan elvégezték Békéscsaba és Szeged között a főút 11,5 tonnás burkolaterősítését, e fejlesztés utolsó ütemeként épül meg a megyei jogú várost elkerülő útszakasz.
A projektről szóló sajtótájékoztatón a távlati tervekről is szó esett. Lázár János kifejtette, a kormány célja, hogy 2018 után Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze, segítve ezzel az északról dél fele haladó személy- és teherforgalmat.
Hódmezővásárhely polgármestere, Almási István elmondta, TOP-os forrásból tervezik a keleti elkerülő kiépítését is. Ez a 47-es főutat kapcsolná össze az Erzsébeti úttal egy 3,2 km-es szakasszal, a beruházás munkálatai 2017 elején kezdődnek és 2018-ban érnek véget.
Az északi és a keleti elkerülő együttesen megközelítőleg 18 ezer járműtől tehermentesíti Hódmezővásárhely belvárosát naponta. A politikus emlékeztetett, 2009-ben elkészült a déli elkerülő út egy szakasza, amely javítja az ipari park elérését.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.