Az új nyomvonalon épülő négysávos út befejező szakasza 18 kilométeres lesz.
A beruházó NIF Zrt. kihirdette az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Békéscsaba közötti szakaszának kivitelezői közbeszerzését. A fejlesztés során a Kecskemétet és Békéscsabát összekötő, új nyomvonalon épülő M44-es út harmadik része épül meg 18 kilométeren.
A kiírás szerint az útszakaszt három ütemben kivitelezik:
A Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz tervezését még tavaly februárban a Roden Mérnöki Iroda Kft. és a Tura-Terv Mérnökiroda Kft. nyerte el.
Az M44-es középső, Tiszakürtöt és Kondorost összekötő szakaszán már zajlanak a munkálatok, a 62 kilométeres útvonalon a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. konzorciuma, valamint az EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. alkotta konzorcium kivitelez.
Már több mint 80 százalékos készültségnél tart a Flórián téri felüljárók felújítása. A KM Építő és a HE-DO kivitelezésében jelenleg az északi felüljárón zajlanak a munkák, a főbb feladatok pedig a nyár végére befejeződhetnek.
Idén 19 helyen végeznek felújítási munkákat az M3-as autópályán az MKIF munkatársai.