A város biciklis közlekedést a tervek szerint négy ütemben fejlesztik, az első beruházásban a Zsolnay Kulturális Negyed és a Budai vám között kezdődik el a munka jövő márciusban.
Négy ütemben folytatódnak Pécsett a kerékpárút-fejlesztések, miután a város önkormányzata legutóbbi képviselő-testületi ülésén rábólintott a tervezetekre. A megyekszékhelyen 2014-ben már összekapcsolták a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti campusát a Zsolnay Kulturális Negyeddel, a tervek szerint hosszú távon kerékpárutakkal kötnék össze Pécs különböző városrészeit is – írja a pecsiujsag.hu.
A kulturális negyed és a Budai vám között egy 1,9 kilométeres szakaszon alakítanak ki közvetlen biciklis összeköttetést, mintegy bruttó 160 millió forintnyi uniós támogatással. A kivitelezéshez szükséges tervek ennél a beruházásnál már megvannak, a közbeszerzési eljárás folyamatban van, a munka várhatóan jövő márciusban kezdődhet el.
A pécsi Kertvárost a Belvárossal egy 4,5 kilométeres kerékpárúttal tervezik összekapcsolni bruttó 322 millió forintból, melynek lesz egy pár száz méteres kitérője Tüskésrét felé is. Ennél a beruházásnál az engedélyezési eljárás van folyamatban, várhatóan jövő ősszel írják ki a közbeszerződési pályázatot.
A Nagy Imre út fejlesztése keretében 1,4 kilométernyi kerékpárút épülhet, és az Északmegyer és a Füzes dűlő útfejlesztéséhez köthető tervezett beruházáshoz is kapcsolódik 3 kilométernyi kerékpárút kialakítása. Mindkét projektnél szintén jövőre kezdődik engedélyeztetési eljárás a tervek szerint.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.