Új útszakaszokat adnak át és felújítják a Tanakajdot Rummal összekötő 17 kilométeres pálya meglevő részeit, illetve Sé községet is ellátják bicikliúttal.
Mintegy 420 millió forintból egészítik ki és újítják fel Szombathelytől közvetlenül keletre található Tanakajdon, Vaszécsenyen és Csempeszkopácson áthaladó kerékpárutat 17 kilométer hosszan Rum községig – derült ki Majthényi László Vas megyei közgyűlési elnök sajtóközleményéből.
Emellett a megyeszékhelytől nyugatra található Sében is elindul a község kerékpárúttal való behálózása 270 millió forintból. Mindkét beruházást a Széchenyi 2020 programon keresztül finanszírozzák.
A Tanakajd-Rum útvonal kiépítésével a 87-es számú főutat fogják tehermentesíteni, így az autósok is gyorsabban haladhatnak és a biciklivel is biztonságosan lehet majd közlekedni.
A fejlesztés a már meglévő kerékpárutakat és a gáton vezető burkolt utat kapcsolja össze, így közvetlenebbé válhat az EuroVelo 6 Budapest és a Dunakanyar közötti útvonala.
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.