A XVI. kerületi Csömöri úton a burkolat és a közvilágítás is megújul, több kereszteződést pedig jelzőlámpával látnak el.
Közlekedésfejlesztést hajt végre a BKK Zrt. megbízásából a HE-DO Kft. Rákosszentmihályon nettó 418 millió forintból felújítják a Csömöri utat a Körvasút sor és a József utca közötti szakaszon.
A közbeszerzési értesítő részletezése szerint először 8290 négyzetméteren felmarják majd az aszfaltot, és elbontanak 1745 köbméternyi útpályaszerkezetet. Ezután következhet az újjáépítés: 2390 köbméter hidraulikus kötőanyagú burkolatalapot készítenek, és megépítenek több mint hat kilométer betonszegélyt. Végül lefektetésre kerül 5200 négyzetméternyi térkőburkolat és 1740 köbméter aszfaltburkolat.
A HE-DO feladata továbbá a szakasz teljes, 1350 méteres hosszában új földkábeles közvilágítási hálózat kiépítése; a Pálya utca, a Rózsa utca, a Rákóczi utca és a József utca kereszteződésében pedig jelzőlámpás irányítás létesítése.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.
A magyar oldalon jelenleg csak a villányi csomópontig halad a forgalom a Horvátország felé vezető autópályán; pár hónap múlva azonban már egészen Eszékig, illetve azon túl a horvát-bosnyák határig sztrádán lehet autózni.