A Podmaniczky utca Nyugati pályaudvar közelében futó szakaszát fejlesztik.
Miután nemrég beszámoltunk arról, hogy Budapesten a szomszédos Erzsébetvárosban felújítják a Dob utca egy 350 méter hosszú részét, most a Terézvárosban fognak egy szintén 350 méteres útszakasz felújításába. A Közbeszerzési Értesítő adataiból az derül ki, hogy a Podmaniczky utca a Bajcsy Zsilinszky út és Teréz körút között futó részét korszerűsítik a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) beruházásában.
A közvetlenül a Nyugati pályaudvar közelében elhaladó VI. kerületi útvonal engedélyeztetési és kivitelezési terveit egy pályázati eljáráson belül készíttetik majd el. A Podmaniczky utca érintett része kiemelten fontos szerepet játszik a budapesti belváros autós közlekedésében, illetve több busz- és trolijárat is rendszeresen használja.
A Podmaniczky utca belvárosi szakaszát már Pest és Buda egyesítése előtt, az 1820-as évektől is használták az akkor még jelentős részben német anyanyelvű polgárok, így az első elnevezése Drei Lammer Gasse (Három Bárány utca) volt. 1874-ben kapta meg mai nevét, melyet azóta visel az 1951 és 1990 közötti időszak kivételével, amikor Rudas László utca volt az elnevezése.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.