A HE-DO-val és a Pentával közösen kivitelezett új mogyoródi autópálya csomópont építésében mérföldkőnek számít ez a lépés.
Végéhez közeledik az M3-as autópálya új mogyoródi csomópontjának építése: ahogy korábbi cikkünkben jeleztük, megtörtént a 19. kilométernél épülő felüljáró gerendáinak beemelése – közölték a kivitelezők. A HE-DO Kft., Penta Általános Építőipari Kft. és KM Építő Kft. alkotta konzorciumból utóbbi cég volt felelős a hídgerendák beemeléséért és a műtárgy fizikai megvalósításáért.
A KM Építő a műszaki előrehaladás miatt és technológiai okokból is fontosnak vélte a gerendák mihamarabbi beemelését, ezért mindent megtett a téli üzem alatt is megfelelő ideiglenes forgalmi rendért és organizációért.
Kiemelték: a megrendelő NIF Zrt., a Mérnök Szervezet ECO-TEC Kft. és MHV-Cosinus Kft. és az M3-as autópályát a téli üzem során is üzemeltető Magyar Közút NZrt. támogatása és szakmai felügyelete nagyban hozzájárult a gerendák beemelésének sikerességéhez.
A 2017 októberében megkezdett, nettó 4,99 milliárd forintos beruházás bekapcsolja az M3-as autópályát a Mogyoródra Fótról vezető 2101. jelű összekötő úthoz: a Hungaroring, Fót és Mogyoród elérhetősége is jelentősen könnyebbé válik. A munkálatokat 2019 nyarán fejezik be.





Több évtizede szükség volna már a Nyíregyházáról északnyugatra kivezető főút és a Budapest-Záhony vasút keresztezésének rendezésére. A közlekedési és beruházási miniszter friss bejelentése alapján leporolják a projektet.
A Duna Group által tesztelt új rendszer rögtön bizonyított is egy kiemelkedően magas minőségű végeredménnyel az M3-ason. A hatékonyság, pontosság és munkabiztonság növelése mellett az okos beépítés egyik legnagyobb hozadéka az útépítő szakma vonzóbbá válása lehet. A pozitív tapasztalatok alapján a Duna Group az innovatív beruházás mellett döntött, márciusban megérkezik az első megvásárolt géplánc.