Négymilliárd forintos forrásból épülhetnek utak, kerékpárút és körforgalmak; vasúti átkelő létesül a város keleti részének bekapcsolásához.
A tolnai megyeszékhely testülete úgy határozott, hogy az önkormányzat eláll egy már elnyert, 2,8 milliárd forint értékű projekt szerződésének megkötésétől, melyet a TOP támogatott. Ezt az összeget most egy nagyobb, négymilliárd forintos projektbe csoportosítja át.
Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta:
az összegből megtervezik a város mintegy hat kilométeres elkerülő útját, amelyhez Szekszárd keleti részén körforgalmat alakítanak ki.
Korábbi sajtóhírek szerint a város keleti elkerülője az M6-os autópályáról bevezető Keselyűsi út és a városból dél felé kivezető 56-os főút között létesít kapcsolatot. Utóbbi útba az OBI körforgalmánál csatlakozik majd be.
Ugyanebből a forrásból
Utóbbi által könnyebb lesz megközelíteni a város keleti részén, a vasúton túl fekvő sportlétesítményeket és iparterületeket.
Megvalósulnak az eredeti projekt elemei is, köztük az, hogy Szekszárd, Várdomb és Decs között 8,8 kilométer hosszan a Magyar Közút Zrt.-vel konzorciumban felújítják az 5113-as út szakaszait.
Rendezettebb városkép fogadja majd az ide érkezőket.
A beruházás nem változtatja meg K-hídnak sem a funkcióját, sem a megjelenését, ugyanakkor jelentős műszaki színvonal-emelkedést hoz.