2x2 sávos gyorsforgalmi pályát alakítanak ki Komárom, Székesfehérvár és Kecskemét között, hamarosan elkészül a megvalósíthatósági terv.
Jelentősen csökkentené Közép-Magyarország és az M0-s forgalmát a kormány tervezete, melyről Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár tájékoztatta a Magyar Nemzetet. Az M0-s mellett az M1-es és az M5-ös terhelésén is enyhítő új útvonalról megvalósíthatósági tanulmány készül – fejtette ki a szakpolitikus.
A tervek szerint
bővítenék 2x2 sávosra az eddig használt nyomvonalakon (a fejlesztés északi szakaszáról már korábban is beszámoltunk). A projektben így egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetést alakítanának ki az M1-es és a még szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között, melyen Kecskemétig haladhat majd a forgalom. A megyeszékhelyből ezt követően az M5-ösön fordulhatnak majd dél a járművek.
Ha a fővárostól mintegy 100 kilométeres távolságban futó körgyűrű elkészül, az a budapesti elővárosi forgalmat is érezhetően csökkenteni fogja. Jelenleg a hazai közúthálózat Budapest-központú kialakításából fakadóan a Nyugat-, valamint Észak-Európa és a Balkán közötti nemzetközi áruforgalom Budapest közvetlen közelében halad el, ezt a terhelést oldaná fel az új útvonal.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.