2024.04.19, Péntek
Két évtizedes útfejlesztés vált teljessé Nógrád megyében
Fotók - KM Építő Kft.

Két évtizedes útfejlesztés vált teljessé Nógrád megyében

magyarepitok.hu

2019.09.25. 10:48 - Gyöngyösi Klaudia

A 21-es főút munkálatainak utolsó két szakasza a HE-DO Kft., a KM Építő Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. kivitelezésében valósult meg.

Hirdetés

Az utolsó két szakasszal befejeződött a NIF Zrt. által lebonyolított, Salgótarjánt és Hatvant összekőtő 21-es út fejlesztése. Az útvonal utolsó két projektjét a Swietelsky Magyarország Kft., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. konzorciuma kivitelezte. A munkálatok augusztus végén befejeződtek a forgalomba helyezésre pedig ma reggel került sor.

A több ütemben zajló fejlesztésben összesen 53 kilométernyi út újult meg. Ennek köszönhetően Salgótarján teljes hosszban négy sávos úton közelíthető meg az M3-as autópálya felől, ezzel bekapcsolódva a hazai gyorsforgalmi úthálózatba.

A képre kattintva galéria nyílik!

"A kivitelezés során jövőbe mutató technológiákat alkalmaztunk - mondta el a rendezvényen Juhász Zoltán, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese. "A kivitelezéshez hozzávetőlegesen 70 000 köbméternyi kőzetet bontottak el. A régi pályaszerkezet betonalapja felőrölve beépítésre került az új pályaszerkezet cementstabilizációs burkolatalapjába" - tette hozzá.

Juhász Zoltán továbbá azt is említette, hogy több  környezettudatos megoldást is alkalmaztak az útépítésnél. Így például újrahasznosították a régi pályaszerkezet beton alaprétegét, a külterületi szakaszokon pedig vadvédő kerítést építettek ki a teljes hosszon.

A beruházással a menetidő is rövidült

Az új csomópontnak köszönhetően jóval biztonságosabb lett az alárendelt utak felöli közlekedés. Amellett, hogy a teljes szakaszon nőtt a közlekedés színvonala és biztonsága, az M3-as és Salgótarján között rövidebb menetidővel számolhatnak az autósok.

A Tar – Mátraverebély közötti szakaszon a Swietelsky Kft. vezetésével, a Bátonyterenye-Salgótarján közötti szakaszt a HE-DO Kft. vezetésével valósította meg a konzorcium. A két szakaszban összesen 11,3 kilométer 2x2 forgalmi sávos főút jött létre több mint 19 milliárd forintból.

 

A 19 éve tartó beruházással teljessé vált Salgótarján – Hatvan négysávosítása

A Bátonyterenye város térségét érintő Nógrád V. szakaszon a kopóréteg július első hetében elkészült. A teljes szakaszon a körforgalmakban már a végleges körforgalmi forgalomtechnika alapján közlekedhetnek az autósok.

A 21-es számú főút első szakaszainak négynyomúsítása 2002-ben kezdődtek az előzési szakaszok megépítésével. Az új szakaszok végleges forgalomba helyezésével egy régi elképzelés valósul meg azzal, hogy Nógrád megye székhelye, Salgótarján 2x2 sávos úton kerül bekötésre a magyarországi autópályahálózatba. 

Galéria

ÚtépítésKM Építő Kft.HE-DOSwietelsky Magyarország Kft.21-es főútSalgótarjánHatvanútfelújításútépítés

Hírlevél

Hirdetés