A B Build & Trade munkájával út- és közműépítés, valamint parkolók kialakítása is megtörtént a területen.
A közelmúltban fejeződött be Pécs Déli Ipari Parkjának infrastrukturális fejlesztése, mely a B Build & Trade Kft. kivitelezésében a pótmunkákkal együtt összesen 950 millió forintból valósult meg, és a Thyssenkrupp leendő autóalkatrész-gyárához kapcsolódóan készült el.
A 2018-ban indult fejlesztés út- és közműépítést, parkolók kialkítását, vízelvezetést, valamint több 100 ezer köbméternyi földmunkát foglalt magába.
Menet közben számos kihívással kellett szembenéznie a kivitelezőnek, melyek között az egyik leghangsúlyosabb tényező, hogy újratervezést és tervmódosítást igényelt a projekt, amelynek következtében 157 ezer köbméternyi földmunkát kellett pótmunkaként elvégezni. Ez a földmunka kettévágta a kivitelezési határidőt, ráadásul pont egy olyan időszakban, mikor a B Build-et mind a saját kapacitás, mind az alvállalkozói kapacitás kihívások elé állította.
Ezen kívül a földmunkákat viszontagságos időjárási körülmények között kellett elvégezni, amikor a kivitelező megküzdött a sárral és terepes autók bérlésére is szükség volt. A talajvíz is nehézséget jelentett a megvalósítás során, és a parkolók kialakításánál lévő terepszint is külön tervezést igényelt.

































A Bihar és Berettyószéplak közötti projektek átadása áttörést hoz az erdélyi tranzit közlekedésben, miközben egy elképesztő kálváriának is véget vet.
A már jelen lévő cégek mellé újabb vállalkozások betelepülése előtt nyithatja meg az utat Ajka a Főnix Ipari Park komplex infrastruktúra-fejlesztésének újabb ütemével. A város megbízásából a STRABAG többek között nagy teherbírású úthálózatot, az ipari tevékenységhez méretezett ivóvíz- és szennyvízvezetéket épít.