2024.04.19, Péntek
Kerékpárutat kapott a Bükk egyik nevezetes hőfürdője
Fotók: MTI/Komka Péter

Kerékpárutat kapott a Bükk egyik nevezetes hőfürdője

magyarepitok.hu

2020.06.26. 18:15 - Hegedűs Gergely

A HE-DO munkájának köszönhetően a nemzetközi EuroVelo 14 kerékpáros túraútvonal egyik fontos része épült meg.

Hirdetés

Egerben pénteken átadták a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában elkészült Eger-Egerszalók-Hőforrás közötti kerékpárút. A Völgyfeltáró út melletti, közel 5 kilométeres utat a HE-DO Kft. kivitelezte, a beruházás hazai forrásból, bruttó 432 millió forintból valósult meg.

A kerékpárút része a nemzetközi EuroVelo 14 kerékpáros túraútvonalnak, valamint az egri kistérség turisztikai állomásait összekötő kerékpárút-hálózatnak.

Így lehetővé vált Felsőtárkányból, Eger városán keresztül, Egerszalók és Demjén híres hőfürdőinek elérése is.

A tavaly októberében kezdett munkák során a 3,5 méter széles kerékpárút építéséhez több mint 2 000 tonna aszfaltot használtak fel a szakemberek. A szakaszon megújították az árkokat és az átereszeket, továbbá tartós burkolati jeleket festettek fel, kicserélték a KRESZ táblákat, kerékpárúti szegélyt építettek és védőkorlátot is helyeztek el.

 

A kerékpárút ünnepélyes átadásán beszédet mondott Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, dr. Pajtók Gábor, Heves megyei kormánymegbízott, Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Varga István, Egerszalók polgármestere és Minczér Gábor, Eger alpolgármestere.

ÚtépítéskerékpárútHE-DOEgerEgerszalókDemjénFelsőtárkányMagyar Közút Nonprofit Zrt.

Hírlevél

Hirdetés