Szántód, Zamárdi és Balatonszárszó területén építkezik a Reaszfalt 510 millió forint értékben, kerékpáros pihenőhelyet is kialakítanak.
A turistaszezont követően, ősszel dolgoznak majd a Zamárdi-Balatonszárszó kerékpárút munkálatain, mely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában készül el. Az összesen 5,6 kilométernyi kerékpárút projektjét a Reaszfalt Kft. vállalta el – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő adataiból. A Balatoni Bringakör fejlesztéséhez tartozó kerékpárút-projekt EU-s támogatással készül el, 510 millió forintból.
Zamárdiban a Margó Ede sétány melletti ingatlanon és a Szent István utca mellett részben új kétirányú pályát építenek, részben egyesített gyalog- és kerékpárutat alakítanak ki, illetve járdákat újítanak fel és átvezetéseket adnak át. Szántódon a Móricz Zsigmond utca és a Szent István utca mellett dolgoznak majd, többek között gyalog- és kerékpárutakat kiépítve és egy meglévő szervízutat elbontva. A két településen összesen 2,53 kilométernyi pályát adnak át.
Balatonszárszón egy külön alprojektben dolgozik a Reaszfalt: itt a Mikszáth Kálmán utcában és a Jókai Mór utcában alakítanak ki nyitott kerékpársávot az eddig használt burkolat kiszélesítével, illetve egy biciklis pihenőhelyet is kiépítenek. Szárszón 3,07 kilométernyi új kerékpárút készül el.
Nagyegyháza és Óbarok térségében az autósok már az új híd alatt közlekedhetnek.
A téli körülmények ellenére is folyamatosan az dolgoznak a KM Építő és a HE-DO szakemberei a Flórián téri felüljáró újjáépítésén. A hidegben is végezhető feladatokat látják most el, szükség esetén pedig nemcsak nappal, hanem éjszaka is dolgoznak.