Egy 9 kilométeres kétsávos út épül ki új nyomvonalon az autópálya és a baranyai település elkerülő útja között.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a TED-en közzétette a Villány számára épülő autópálya-bekötőút tervezői közbeszerzését. A bekötőút a 2014-ben átadott villányi keleti elkerülő és az M6-os autópálya között épül ki.
A majdani nyertesnek az útépítés előkészítése lesz a feladata
Az új nyomvonalon épülő út egyik végpontja az összegzés szerint az M6-osnál lesz a 205+810-es kilométerszelvénynél (ahol az 5718-as Sátorhely-Villány út találkozik a sztrádával), a másik végpontja pedig a villányi elkerülő út keleti körforgalmi csomópontjánál.
Az egybefüggő, mintegy 9 kilométer hosszúságú út két sávon jön létre egy darab szintbeni csomóponttal, és Márok település bekötésével (57105-ös út).
Egy mintegy félmilliárd forint értékű projektben tartottak átadóünnepséget.
Középárfolyamon 494 milliárd forintnak megfelelő értékű, mintegy 37 kilométeres autópályaszakasz kivitelezőit választották ki a román hatóságok.