Az M25-ös autóút júliusi átadása után jelentősen megnövekedett a forgalom az Eger felé vezető K2-es úton, melynek burkolatfelújítását november végén kezdte el a HE-DO Kft., az út keleti szakaszán.
A HE-DO Kft. a K2-es (2500-as jelű) út keleti szakaszának felújítását a Kistályai út és az M25-ös út körforgalma között idén novemberben kezdte el, és a munkálatok hamarosan be is fejeződnek.
A 0+080 és a 0+754 kilométerszelvények közötti burkolat felújítására a pályázatot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki, melynek nyertese a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium lett.
„A 674 méteres szakasz burkolatmarását követően megépítettük az aszfalt új kopórétegét, jelenleg a burkolatjel felfestését végzik kollégáim” – tudatta Pintér Gábor, a HE-DO Kft. projektvezetője.
A K2-es út felújítására többek között azért volt szükség, mert az M25-ös autóút déli ütemének nyári átadása után az egyébként is leromlott állapotú utat a korábbiakhoz képest jóval több autós használta, a terhelés miatt a töredezett aszfalt és az újonnan kialakult kátyúk tömkelege sok bosszúságot okozott a sofőröknek.
Az MKIF-nek nincs tudomása másik olyan eljárásról az M6-os autópálya üzemeltetésével kapcsolatban, ami alapján összehasonlítható lenne az ő ajánlatuk. Az előző kormány a legmagasabb szintű üzemetetésére és felújítására kért ajánlatot a résztvevőktől, a Társaság erre adott ajánlatot.
Összesen 210 helyszínen korszerűsítik az országos közúthálózatot az idei évben. A csaknem 149 milliárd forintos programban a legtöbb helyszínen nem csupán új aszfaltréteget építenek, hanem a teljes pályaszerkezetet is megerősítik.