Az új útszakasz a nyugati elkerülő folytatásként épül meg, lezárult a projekt előkészítő közbeszerzése.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a TED-en kihirdette a Gyöngyös északi elkerülő útját előkészítő közbeszerzés végeredményét. A projekt előkészítését nettó 47 millió forintos szerződéses értéken a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Roden Mérnöki Iroda Kft. végzi el, a feladatuk többek közt
Az északi elkerülő út a nyugati gyöngyösi elkerülő út folytatásaként jön létre, melynek második üteméről ebben a cikkünkben írtunk.
A most szóban forgó szakasz a Gyöngyöspatára vezető 2406-os út, valamint a városból északra kivezető 24-es főút között jön létre. A nyertesek feladata egy mintegy 4,5 kilométer hosszú, kétsávos, Gyöngyöst északról elkerülő másodrendű főút nyomvonalára elkészíteni a fenti dokumentumokat.
Az északi elkerülő úton várhatóan négy csomópont épül ki. Emellet az útvonal keresztezi a Gyöngyös-patakot és a Toka-patakot is, ezeknél hidakat kell létrehozni. A tervezés során ki kell térni az elkerülő út helyi, városi úthálózatához való csatlakozási lehetőségeire is, illetve az országos közutak kapcsolatának megteremtésére.
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.