2021.03.05, Péntek

A Főmterv és az Utiber közösen nyerte el a repülőtér közúti elérhetőségéről szóló megbízást, amelynek köszönhetően javulhat teljes dél-pesti kerületek közlekedése.

Hirdetés

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában új gyorsforgalmi út létesül a Ferihegyi reptérre, valamint keresztező utak különszintű csomópontjait valósítják meg.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének javítása előkészítése kapcsán kiírt nyírt közbeszerzési eljárásban döntés született. A Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és az Utiber Közúti Beruházó Kft. készítheti el az engedélyezési, valamint a kiviteli terveket és tenderdokumentációt, illetve a létesítéshez szükséges engedélyek megszerzését – derült ki a szerdán megjelent európai közbeszerzési értesítőből.

Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója tavaly októberben a közösségi oldalán számolt be a vonatkozó közbeszerzés megjelenéséról, erről lapunk is tájékoztatott.

 

Ezeken a szakaszokon várható változás

A gyorsforgalmi útnak a Gyömrői út, a Kőér- és a Hangár utcák közötti szakasza 3 kilométer hosszú lesz.

A Ferihegyi repülőtérre vezető útnak az Üllői út-Határ út csomóponttól a Budapest közigazgatási határán kívül, a Market Central csomópontjáig tartó szakasza pedig 12 kilométeres.

A főpálya az alábbi szakaszokra oszlik:

  • Határ út - Lehel utca: 2x1 sáv (1,6 kilométer),
  • Lehel utca - Hangár utca: 2x2 sáv (amelyből 1-1 sáv buszsáv, 1,7 kilométer),
  • Hangár utca - 1-es terminál: 2x3 sáv, (5 kilométer),
  • 1-es terminál - Üllői úti csomópont: 2+3 sáv (3,7 kilométer).

A mérnökök munkája továbbá a vasútvonalon három új, különszintű átvezetés tervezése, melynek során:

  • a Kőér utca–Gyömrői út–Vaspálya utca csomópontnál lévő szintbeni vasúti keresztezést áttervezik különszintű keresztezésre,
  • új vasút feletti műtárgyat terveznek a Lakatos utca–Hangár utca kapcsolatánál,
  • valamint szintén áttervezik az Üllői út–Ferihegyi repülőtérre vezető út csomópontját és a jelenleg szintbeni vasúti keresztezést is.

Emellett a szakemberek feladatát képezi a különböző közművekkel kapcsolatos teendők megtervezése is.

ÚtépítésNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.Budapest Fejlesztési Központ (BFK)Utiber Kft.Liszt Ferenc repülőtérútépítés

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés