A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és a Swietelsky Magyarország Kft. kivitelezésében valósult meg.
Átadták hétfőn a balatoni bringakör fejlesztésének keretében átépülő siófoki Baross hidat. Ünnepélyes keretek között nyitották meg a forgalom számára az 1983-ban épült a hidat, mely most előszőr újult meg az elmúlt közel 40 évben.
A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és a Swietelsky Magyarország Kft. kivitelezésében valósult meg nettó 233 millió forint értékben.
Az eseményen elhangzott: a jelenlegi és a jövőbeli beruházásoknak köszönhetően az egyik legszebb, legbiztonságosabb és legkorszerűbb kerékpáros útja lesz Magyarországnak a balatoni bringakör. A kerékpárosok eddig az autósokkal egy felületen, közösen haladva tudtak átkelni a hídon, a gyalogosok pedig egy elválasztott 2,7 m széles járdán a Balaton felőli oldalon, amelyre csak lépcsőn lehetett feljutni. A híd szélességének újraosztásával a gépjárművek forgalmi sávja mellett, attól elválasztott, kétoldali és irányhelyes kerékpársávot alakítottak ki.
A kerékpárosok a hídon a szélesítést és felújítást követően a járdához és az úttesthez képest köztes szinten haladhatnak a híd két szélén 1,25 – 1,25 m széles emelt kerékpársávon. Ennek előnye, hogy a kerékpáros forgalom mind az autósoktól, mind pedig a gyalogosoktól kiemelt járdaszegélyek segítségével fizikailag, szintben is el van választva. Ez jelentősen csökkenti a gyalogos-kerékpáros konfliktusok kialakulásának valószínűségét és növeli a közlekedők biztonságát.
A gyalogosok a híd Balaton felőli oldalán egy akadálymentesített, 2,2 m széles járdán közlekedhetnek. A lépcsők kiváltására új vasbeton tartószerkezetek épültek, a híd előtt az északnyugati oldalon közel 80 m hosszban, a híd után az északkeleti oldalon több mint 40 m hosszban.
A 145 m hosszú híd (a híd 30 m szabadnyílású, a szárnyfalakkal és támfalakkal együtt 145 m) acéltartóinak korrózióvédelme és a híd szigetelése elkészült, kiépült a szalagkorlát és az aszfalt kopóréteg, emellett a forgalomtechnikai munkák, mint például a burkolati jelek felfestése és a közúti jelzőtáblák kihelyezése is részlegesen megtörtént.
A gépjárművel közlekedők a szélesített és felújított hídon 2021. június 21-től a végleges forgalmi rendnek megfelelően, újra kétirányban, a kerékpárosok pedig a híd két oldalán kialakított kerékpársávokon haladhatnak, míg a gyalogosok a Balaton felőli járdán tudnak közlekedni.
Ezt követően ideiglenes forgalomkorlátozás mellett befejeződnek a hídfők és szárnyfalak beavatkozásokat követő javítási munkái, az alépítményi részek védőbevonatának készítése, a tereprendezés és a forgalomtechnikai munkák kiépítése.
Így várhatóan 2021. július 13-tól a hídon már korlátozások nélkül haladhat a forgalom.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.