Az érintett csomópont körforgalommá alakításán kívül tervbe vettek még több másik kisebb fejlesztést is a környéken.
Körforgalom épülhet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában a XXII. kerületi Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában – derül ki a fővárosi önkormányzat cégének sajtóközleményéből. Hozzátették: a projekt részeként kerékpárút is épül az útpályával párhuzamosan, a munka idén nyáron kezdődhet, ha eredményesen zárul a közbeszerzési eljárás.
Mindez a Budafok-Tétény közlekedését meghatározó útfelújításként van tervbe véve: jelentősen megváltozhat a csomópont forgalmi rendje és kialakítása. A munkák során nem csupán a körforgalom készül el a tervek szerint, hanem
Ezzel egy időben, az útpályával párhuzamosan kerékpárút építését is kitűzték célul, ugyanúgy mint a járdákat és a szegélyek felújítását, akadálymentes gyalogátkelőhelyek kialakítását, illetve a szükséges közműkiváltásokat is. Mindemellett várhatóan korszerűsítik a közvilágítást, valamint több mint 20 fát telepítenek és 880 cserjét ültetnek el.
Egy sikeres közbeszerzési eljárás lezárultával idén tavasszal írhatják alá a vállalkozói szerződést, a kivitelezés pedig a nyáron kezdődhet és 2023 tavaszán fejeződhet be.
Közvetlen kerékpáros kapcsolatok, új zöldfelületek és biztonságosabb közlekedés lesz a HE-DO munkájának eredménye.
Az M1-es autópálya bővítésével együtt átépítik és modernizálják a pihenőhelyeket is. A Concó esetében nemcsak új kamionparkolók épülnek, hanem a közelében lévő híd helyett egy új is épül, amely alatt elfér a kiszélesített főpálya és a lehajtóág is.