A Szabolcs megyei Beregdarócot Csengersimával összekötő út két szakaszát a Zemplénkő Kft. kivitelezi.
Régóta aktuális fejlesztés valósul meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Magyar Falu program keretén belül. A 4127. j. út két szakasza az elmúlt évtizedekben jelentősen megrongálódott, a mostani felújításnak köszönhetően komfortosabb és biztonságosabb lesz a közlekedés Beregdaróc és Csengersima között.
A két projekt közül a műszaki tartalmában nagyobb munkát a Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima közötti út 28+785-30+185 kilométer szelvény közötti 1,4 kilométeres szakasza jelentette, ahol egy hidat is felújítottak kevesebb mint három hónap alatt.
Löki Zsolt, mint a kivitelező Zemplénkő Kft. fő-építésvezetője elmondta: már a teljes hosszon elkészült a kopóréteg és a padka építés is befejeződött.
Az út építésén kívül a zsarolyáni Pünkösd csatornát keresztező híd rekonstrukcióját is elvégezték. Az átkelőn elbontották a meglévő szegélyeket, a szigetelést védő betonokat, szigeteléseket. A felújítás során javították a pályalemezt, mely új szigetelést kapott, új szegélyeket és hídkorlátokat építettek. Ezen túl a híd alatti burkolatokat is kijavították.
Jelenleg a végleges forgalomtechnikai munkák zajlanak: burkolatfelfestések, útvonaljelző táblák elhelyezése és szalagkorlátok telepítése.
A projekt műszaki átadás-átvételi eljárása 2022. június 01-én kezdődik és várhatóan 30 napon belül le is zárul. A két szakasz rekonstrukciója nettó 547.405.363 forintból valósult meg.
A 4127 j. út ezen szakaszának építésével párhuzamosan a 39+400-41+400 km szelvények közötti 2 kilométeres részt is felújította a KE-VÍZ 21 Zrt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában több mellékútvonal is megújul a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi, észak-magyarországi, közép-dunántúli és közép-magyarországi továbbá a nyugat-dunántúli régióban, hazai forrásból. Az átfogó útfejlesztési csomag még januárban jelent meg a Közbeszerzési Hatóság oldalán.
A Határ utca és a Klapka utca összekötését idő előtt fejezte be a vállalat.
Többek közt a kéktúrázók, illetve településre érkező turisták biztonságos közlekedését is segíti, ugyanakkor a helyi lakosok életminősége is jelentősen emelkedik a pilisborosjenői beruházás által, amelynek Ófalut érintő részeit a KM Építő kivitelezi.