A munkálatoknak több üteme volt, a kivitelező EuroAszfalt már az utolsó feladatokat végzi a területen. A tervek szerint május végére kész lesz a mellékút.
Hamarosan teljesen megújul Fácánkert bekötőútja – tájékoztatta lapunkat Szücs Ervin az EuroAszfalt Kft. főmérnöke. A Tolna megyei település elérését segítő 51164 j. mellékút rekonstrukciója több ütemben valósul meg. A régi burkolat erősen deformálódott és repedezett volt, ez indokolta a munkálatokat. Az útszakasz minőségi javulásával komfortosabban és kényelmesebben lehet bejutni Fácánkertre.
Az 1+200 - 3+195 km szelvény közötti szakaszt már tavaly felújították, a 3+195 - 5+118 közötti szakasz pedig ebben az évben készült el. Most a buszmegállók átépítésén és a burkolat megerősítésén dolgozik a kivitelező EuroAszfalt, melyet nettó 164 063 548 forintból valósítják meg.
A komplex, átfogó beavatkozások között rendezik az útpadkákat, kitisztítják a vízelvezető árkokat, megtörténik az úttest szerkezetcseréje, kiegyenlítő réteg és kopóréteg építése, valamint felfestik a forgalomtechnikai jeleket is.
Jelen pillanatban már a kiegyenlítő réteg építése zajlik, napokon belül a kopóréteg is felkerül. Ezután a padka feltöltését és tömörítését végzik el, az utolsó munkafázis pedig a forgalomtechnikai táblák elhelyezése, valamint az útburkolati jelek felfestése lesz.
A munkákat idén március 21-én kezdte a kivitelező cég és a tervek szerint június közepére el is készülnek vele.
A felújítás nem csupán új aszfaltréteget jelent: a cél a csendesebb, tartósabb és biztonságosabb pályaszakasz kialakítása. Az MKIF Zrt. gyakorlatán keresztül mutatjuk be az aszfaltozás teljes folyamatát a lezárástól a forgalomba helyezésig.
A 4,7 milliárd forintos beruházásban 36 500 köbméternyi földművet épít és 44 200 négyzetméternyi bazalt pályaszerkezetet kivitelez a Debreceni Mélyépítő és a KE-VÍZ.