2022.12.03, Szombat
Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút
A fotó májusban készült még az átadás előtt.

Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút

MTI, magyarepitok.hu

2022.07.07. 14:10 - Kalácska-Nagy Nóra

A befejező, harmadik, 419 méteres szakaszt a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. kivitelezte.

Hirdetés

Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút harmadik üteme, ezzel immár a teljes, két kilométer hosszú utat birtokba vehetik a közlekedők - hangzott el az útszakasz július 6-i átadásakor.

Májusban írt lapunk legutóbb az akkor még épülő szakaszról. A beruházás megbízója Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, fővállalkozója pedig a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. közös ajánlattevők.

 

Külön buszsáv és kerékpárút

Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett rá, hogy már az 1930-as években tervezték a város főutcájával párhuzamos, azt tehermentesítő kiskörutat, amely mára valósult meg.

Hosszú folyamat eredménye a beruházás: az első szakasz 2012-ben, a második 2015-ben, a harmadik, 419 méteres szakasz pedig mostanra készült el - ismertette. Hozzátette: a munkálatok 1,6 milliárd forintba kerültek, amelyhez az önkormányzat 230 millió forint saját erőt biztosított. A hosszú előkészítés során további egymilliárd forintot költöttek kisajátításokra - mondta Papp László.

A Hatvan és a Mester utca közötti 419 méteres hosszban

2x2 sávot, illetve a külső sávokban külön buszsávot is kialakítottak három réteg aszfalt és C12 beton útalap megépítésével.

Ezenkívül

  • a nyomvonal két oldalán térköves járdát és kerékpárutat építettek,
  • 3 darab CP betonburkolatú autóbusz megállóhelyet alakítottak ki,
  • a Mester és a Hatvan utca csomópontokat átépítették,
  • illetve a Mester utca Bethlen utcáig tartó szakaszán felújították a burkolatot.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, akinek polgármestersége idején kezdődött a beruházás, a miniszterelnökök körútjának nevezte az utat, amelynek három szakaszát gróf Tisza Istvánról, Nagy Imréről és Antall Józsefről nevezték el.

Papp Csaba önkormányzati képviselő felidézte, hogy az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek. Példaként említette a 2-es villamosvonal megépítését, a Pesti utca hatsávossá alakítását és a nyugati kiskörút megépítését.

ÚtépítésKe-Víz 21 Zrt.Zemplénkő Kft.Debreceni Mélyépítő Holding Debrecenútépítés

Hírlevél