2024.04.20, Szombat
Hazánkban egyedülálló vadátjáró épül az M6-oson
Látványtervek: FŐMTERV – Dr. Vigh Attila Fotók: Főmterv Zrt.

Hazánkban egyedülálló vadátjáró épül az M6-oson

magyarepitok.hu

2022.07.11. 13:40 - Kalácska-Nagy Nóra

A FŐMTERV Zrt. tervezői a lehető legszélesebb átvezetést alkották meg a főpálya felett, hiszen a tervezett nyomvonalon nem ritkán több száz egyedet számláló szarvasrudlik haladnak át.

Hirdetés

Az M6-os autópálya befejező szakaszát, vagyis a Bóly és a horvát határnál fekvő Ivándárda közötti 20 kilométeres utat a STRABAG Építő Kft. és Duna Aszfalt Zrt. konzorciuma (S-D 2020 M6 Konzorcium) kivitelezi a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.

A szakaszt több jelentős műtárgy jellemzi, korábbi cikkünkben átfogó képet kaphattak az olvasók a Villány-Mohács vasútvonalon átvezető híd, illetve a Szilvás-patak feletti völgyhíd építéséről. A völgyhíd tervezése a FŐMTERV Zrt. nevéhez fűződik, de az érintett szakaszon további munkákkal is megbízta a céget a kivitelezést végző konzorcium.

Cikkünkben a FŐMTERV Zrt. főbb feladatait tekintjük át, akik az „M6 autópálya Bóly-Ivándárda közötti szakasz megvalósítása” projekt második, megközelítőleg 11 kilométer hosszúságú építési szakaszának kivitelezés alatti és építéstechnológiai tervezését, valamint tervezői művezetést végeznek útépítés, hídépítés, forgalomtechnika és vízépítés szakágakban.

Az ezen a szakaszon található út-, híd- és vízépítési, valamint a forgalomtechnikai munkák a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében valósulnak meg.

Gazdaságos és hatékonyan kivitelezhető szerkezetet terveztek

Az érintett szakaszon a FŐMTERV Zrt.

  • egy főpálya hidat,
  • két különszintű csomópontot,
  • egy négyszámjegyű főúti keresztezést,
  • egy földúti keresztezést,
  • egy vadátjárót
  • és egy, a határátkelőhöz kapcsolódó tengelysúlymérő és komplex hatósági ellenőrző állomást tervez.

A völgyhíd 95,40 méter hosszú, 5 nyílású előregyártott vasbeton gerendás felszerkezetű híd. A híd hosszát a csatlakozó töltések magasságának felső határa szabta meg. „A terep, az áthidalt völgy és a benne található kisebb vízfolyások adottságait hatékonyan kihasználva sikerült egy harmonikus támaszkiosztású, emellett gazdaságos szerkezetet tervezni” – mondta el Balogh Ádám projektvezető.

„A műtárgy építése és tervezése méretéből fakadóan komoly kihívást jelent, ugyanakkor a megfelelő szerkezeti rendszerrel egy rendkívül gazdaságos és hatékonyan kivitelezhető szerkezetet választottunk.”

Az 5704. számú négyszámjegyű főút hegyes szögben és kis sugarú helyszínrajzi ívvel keresztezi az M6 autópályát. A geometriai adottságok miatt monolit felszerkezetű lemezhíddal kellett átívelni a főpálya felett. A felszerkezet teljes aláállványozással épül. Az állványokat a PERI Kft. szolgáltatja és tervezi,

a FŐMTERV számára egyedi feladatot jelentett a zsaluzat alapozásának megtervezése az újra felhasználhatóság és a különleges geometriai igények figyelembevételével.

Az előszűrő berendezés a tengelyenkénti terhelést, az össztömeget, valamint a jármű méreteit is meghatározza

Az M6 autópálya részeként valósul meg az ivándárdai tengelysúlymérő és hatósági ellenőrző ikerállomás is – folytatta Csordás Erika, az engedélyezési és kiviteli tervfázis projektvezetője.

„Hazánkban az országos közúthálózat védelme szempontjából kiemelten fontos a teherforgalom ellenőrzése és a túlsúlyos járművek kiszűrése. Az utóbbi időszakban a járművek hatósági ellenőrzése is egyre nagyobb hangsúlyt kapott.”

A tervezett ikerállomás a határ közvetlen közelében létesül és az országot elhagyó és belépő forgalom ellenőrzésére egyaránt alkalmas.

A teherforgalom ellenőrzése a jelenleg ismert legfejlettebb technológiával valósul meg, mely lehetőséget ad a nagy sebességű, haladás közbeni tengelysúly mérésre.

A főpályán haladó járművek közül a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek változtatható jelzésképű táblák jelzéseivel terelhetők ki az ellenőrző állomás szerviz útjára. A szerviz útra telepített előszűrő berendezés alkalmas

  • a tengelyenkénti terhelést,
  • az össztömeget,
  • valamint a jármű méreteit is meghatározni, miközben a járművek 50 km/órás sebességgel haladnak.

Amennyiben az előszűrő rendszer nem talál eltérést a megengedett értékektől, úgy a jármű az autópályára visszahajtva folytathatja útját. Amennyiben a kiértékelés során bármelyik kisorolási ok közül legalább egy fennáll, úgy a jármű további ellenőrzése fixen telepített mérlegeken folytatódik. Az állomás területén lehetőség van a járműben a terhek át- illetve lepakolására is vagy a szükséges közútkezelői hozzájárulás kiváltására. Mindemellett az állomás egyéb hatóság által végzett teljes ellenőrzésre is alkalmas – ismertette Csordás Erika.

Fotó: FŐMTERV 

A vadátjáró meghatározó szerepet kapott ezen az autópálya szakaszon

A vadátjáró műtárgy tervezése kiemelt helyen szerepel a FŐMTERV által tervezett műtárgyak körében, ennek részleteit Balogh Ádám projektvezető ismertette. A tervezőknek figyelembe kellett venniük a helyi vadásztársaság, a Bóly Zrt. kérését, hogy a lehető legszélesebb átvezetés épüljön meg a főpálya felett.

A tervezett nyomvonaton nem ritkán több száz egyedet számláló szarvasrudlikat lehet látni, ezek átvezetése a szokásosnál szélesebb vadátjárót igényelt.

A vadátjáró Lippó településtől néhány száz méterre délre található, elhelyezését elsősorban a jellemző vadmozgások útvonala határozta meg. Az engedélyezési tervek készítésekor az építtető NIF Zrt. a költségvonzatokat figyelembe véve egy 40 méter hasznos szélességű műtárgy tervezése mellett döntött.  

„Egy rendkívül széles keresztező híd épül tehát, mely meghatározó a teljes autópálya szakasz szolgáltatási színvonala szempontjából.”

Fotó: FŐMTERV 

A vadátjáró egy folytatólagos háromtámaszú monolit vasbeton héjszerkezet. Organikus lekerekítő ívei tükrözik a funkcióját, a középső pillérsor karcsúságával és felül tölcsér alakban kiszélesedő formájával egyszerre szerkezetszerű és elegáns alátámasztása a felszerkezetnek.

„A műtárgy megjelenését és szélességét figyelembe véve egy hazánkban egyedülálló, korábban nyugati országokra jellemző színvonalú vadátjáró épül”

– tette hozzá a projektvezető.

Fotó: FŐMTERV 

A műtárgy felszerkezet hossza 47,20 méter, a támaszközei 2 x 23 méter. A felszerkezet szélessége a 40 méter hasznos szélességet figyelembe véve 47,28 méter. A hídfők tömör felmenő falból és 60 centiméter átmérőjű cölöpökön nyugvó cölöpösszefogó gerendából állnak. Az elválasztó sávban helyet kapó közbenső támasz 10 darab karcsú, 60 centiméter átmérőjű oszlopból áll.

Balogh Ádám a kivitelezés kapcsán ismertette, hogy a műtárgyat a Duna Aszfalt Zrt. építi. „A vadátjáró közbenső támaszának oszlopai elkészültek, jelenleg a keleti oldali hídfő zsaluzása és vasszerelése zajlik. A zsaluzat egyedi alakja kihívás elé állítja a kivitelezőket, akik példamutató igényességgel és körültekintéssel hajtják végre a nem mindennapi feladatot. A rendszeres tervezői konzultációknak köszönhetően az esetlegesen felmerülő problémákat időben és hatékonyan tudtuk kezelni.”

 

Galéria

ÚtépítésFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)StrabagDuna Aszfalt Zrt.M6-os autópályaPeri Kft.

Hírlevél

Hirdetés