Immár ötödik alkalommal számolunk be a 3225-ös jelű út felújításáról, ezúttal is a Strabag volt a kivitelező.
Szolnokon július 12-én átadták a 3225-ös jelű Szolnok-Besenyszög-Jászkisér összekötő út közel 1,8 kilométeren felújított szakaszát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházását a STRABAG Általános Építő Kft. kivitelezte. A fejlesztés a Magyar Falu Program keretén belül, bruttó 410 millió forint hazai forrás felhasználásával valósult meg.
A projekt jelentőségét többek közt az adja, hogy az M4-es gyorsforgalmi út Szolnokot elkerülő szakaszának kiépülése után a 3225-ös út feljárót nyert az M4-eshez. A 3225-ös így immár közvetlen kapcsolatot jelent a gyorsforgalmi hálózathoz a környéken élő települések számára, akárcsak a megyeszékhely északkeleti részén élők számára.
A Szolnoktól északi irányban kivezető, Jászkísérre vezető út fejlesztéséről korábban többször is beszámoltunk. Szintén a Strabag kivitelezésében újult meg a 3225-ös út
A szolnoki Besenyszögi úton megtartott átadón elhangzottak szerint a beruházásokkal lépésről lépésre haladtak: a korszerűsítés a 3225-ös jelzésű út Besenyszög bel- és külterületi szakaszain több mint tizennyolc kilométer érintett az elmúlt négy évben - írta a szoljon.hu.
Az átadón részt vett Kovács Péter, a Magyar Közút Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója; Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere; Dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője. A projektet a STRABAG Általános Építő Kft. építésvezetője Takács Zsolt jelentette készre.
Kovács Péter kifejtette, az átadott projektben az útszéli pályaszerkezet-cserét követően a felületen új kötő- és kopóréteget építettek be, valamint új földpadkát alakítottak ki. A közlekedésbiztonság javítása érdekében új burkolatjeleket festettek fel, a KRESZ táblákat is kicserélték. Két pár buszöblöt is korszerűsítettek.
Arra is kitért, hogy a Magyar Közút idén több mint tízmilliárd forint értékű beruházást tervez megvalósítani a megye közel ezernégyszáz kilométer hosszú közúthálózatán.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.