A kórház közelében biztonságosabb közlekedési környezetet teremtett a kivitelező Swietelsky Kft.
A biztonságos közlekedési infrastruktúra érdekében újult meg Szolnokon, a Hetényi Géza Megyei Kórház előtt, a 402-es számú főút 1+985 – 2+375 kilométerszelvény közötti, (Tószegi út) csaknem 400 méteres szakasza. A fejlesztést az Avar utca és a Hunor utca között végezték el, Gáz utcai kereszteződéssel, a kórház főportai és parkolói csatlakozásokkal, valamint egyéb áruházak, illetve telephelyek behajtóival.
A projekt kivitelezéséért a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Swietelsky Kft. felel. A kivitelezési munkálatok kezdetén, 2022 áprilisában megírtuk, a beruházás előnye, hogy a korábbi, 2x2 sávos kialakítás a kórházat megközelítő gyalogosok és autósok számára is balesetveszélyes volt, az új csomópont lényegesen biztonságosabbá válik a közlekedők számára.
A kivitelezési munka befejezési határideje 2022 novembere, ekkor ér véget a műszaki átadás-átvétel. A munka a tervek aktualizálásával és azok érintettekkel való jóváhagyatásával és az engedélyek megszerzésével kezdődött. „Augusztus elejével gyakorlatilag megtörtént a fizikai megvalósulás, csaknem 3 hónappal a határidő előtt. Jelenleg a dokumentációk elkészítése és leadása van folyamatban. Ezt követően zajlik a műszaki átadás-átvételi eljárás” – tájékoztatta lapunkat Mihalkó Tamás, a Swietelsky Magyarország, Útépítési Üzletág, Közép-Magyarországi Főmérnökség munkatársa.
A projekt során a meglévő 2x2 sávos főút kanyarodó sávokkal szélesedett. A kórház felőli oldalon szélesítették ki az utat, itt a földmunkákat és tükör kialakításokat követően teljes pályaszerkezetet építettek meg. A teljes hosszban - mindkét oldalon - futósoros szegélycsere történt. Továbbá áthelyeztek egy taxiparkolót és egy buszparkolót, peronokkal. A Szolnoki Önkormányzat jóvoltából pedig egy buszváró is megújult.
Újjászületett a jelzőlámpás csomópont, emellett létesült két gyalogos átkelő.
A kanyarodó sávokból, illetve a kórházból kihajtók kikanyarodását és a jelzőlámpa zöldre váltását úgynevezett hurokdetektorok segítik. (A hurokdetektor egy - az aszfaltba épített - érzékelő, amely érzékeli a felette áthaladó járműveket, ezzel jelezve, hogy az autó zöldet szeretne kapni – a szerk.)
Egyébként a főút forgalma zavartalanul tud haladni. A szélesítés miatt a csapadékvíz-elvezetés átépült és tűzcsapokat helyeztek ki. A hírközlési alépítményi munkák mellett a közvilágítás szintén átépült. Az érintett szakasz teljes aszfaltburkolatán - marásokat követően - kopóréteg cserét végeztek, valamint a megsüllyedt burkolat javításáról is gondoskodtak – foglalta össze az elvégzett munkákat Mihalkó Tamás.
Az építkezés ideje alatt nem zárták le az érintett útvonalat, a forgalom folyamatos fenntartása mellett zajlott a kivitelezés. „Rendkívül nagy gépjármű forgalom halad ezen a szakaszon, hiszen ez az egyik fontos sugárútja a városnak, ezen közlekedve a déli elkerülő úton (4-es főút) keresztül, az idén átadott M4 autóutat is könnyen el lehet érni. A megújult szakasz teljes hosszában a megyei kórház területe mellett található” – fejtette ki a Swietelsky munkatársa.
A kórház mintegy 1500 dolgozójával, betegekkel és látogatókkal, rendkívüli gyalogos forgalom mellett oldották meg a kivitelezők a rájuk bízott feladatot. További nehezítő körülményt jelentettek a manapság jellemző anyagellátási és szállítási nehézségek, ami miatt az eredetileg tervezett ütemezést is módosítani kellett a szakembereknek.
„Ezúton köszönjük a Magyar Közút és a Volánbusz hozzáállását és rugalmasságát, amivel a munkánkat nagy mértékben megkönnyítették, természetesen a lakosság türelme mellett” – tette hozzá Mihalkó Tamás.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.