2024.10.07, Hétfő
A HE-DO alakítja ki Magyarország harmadik zenélő útját

A HE-DO alakítja ki Magyarország harmadik zenélő útját

magyarepitok.hu, nool.hu

2023.02.24. 13:03 - Kolinek Nóra

Az akusztikus burkolatot 21-es főút Heves és Nógrád megyei szakaszainak továbbfejlesztése projekt keretében építik ki.

Hirdetés

Kelet-Nógrádban épülhet meg Magyarország harmadik zenélő útja – derült ki a Nógrád Vármegyei Hírportál cikkéből. A lap Becsó Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét idézi:

„Több variáció is felmerült. Az volt a kérésünk, hogy mindenképp megyei úton jöjjön létre. A Jobbágyi és Salgótarján közötti szakasz valamelyikén alakítják majd ki a szakemberek. Azt azonban még hivatalosan nem lehet tudni, hogy pontosan melyiken.”

Hozzátette: közös döntés született arról, hogy az Ismerős Arcok Nélküled című slágerének egy részletét hallhassák majd a sofőrök.

Lapunkban korábban videós beszámolóval jelentkeztünk a 67-es főúton található akusztikus útszakaszról, és kipróbáltuk a 37-es főút zenélő szakaszát is.

A projektben parkolókat és kerékpártárolókat is kialakítanak

A kivitelezést a fővállalkozó HE-DO Építő Zrt. alvállalkozójaként a HE-DO Kft. végzi el a 21-es főút Heves és Nógrád megyei szakaszainak továbbfejlesztése keretében, a záróprojekt II. ütemében.

A Közbeszerzési Értesítőben olvasható információk szerint a Pásztót és környékét érintő beruházásban:

  • a meglévő buszöblöknél buszváró épületeket alakítanak ki;
  • gyalogos-átkelőhelyeket létesítenek;
  • kamerákat telepítenek;
  • szilárd burkolatú parkolóhelyeket alakítanak ki;
  • kerékpártárolókat építenek;
  • bontják és újjáépítik a vadvédő kerítést;
  • továbbá elkészül a Hidegvölgyi-vízfolyás rendezése összesen 3.663 folyóméter hosszban 1 db mederátjáróval.

A tájékoztatás szerint akusztikus burkolatot a 21-es főút műszaki szempontból alkalmas szakaszán alakítják ki.

ÚtépítésHE-DOzenélő útNógrád vármegye21-es főútPásztó

Hírlevél

Hirdetés