A legelőrehaladottabb állapotban lévő pilon az aktuális vízszinthez képest már 37 méter magasra nyúlik a Duna Aszfalt generálkivitelezésével zajló beruházásban.
Helyére került a bal parti ártéri híd felszerkezete a Kalocsa és Paks között épülő új Duna-hídon – értesült a magyarepitok.hu, amelynek stábja ezúttal egy videóval számol be a projektről. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésével közel 1 kilométeres, három részből álló híd épül, a projektben alvállalkozóként a Hídépítő Zrt. is részt vesz.
A videóban a pilonok kivitelezése is nagy hangsúlyt kap, közülük a legelőrehaladottabb állapotban lévő pilon az aktuális vízszinthez képest már 37 méterre magasra nyúlik. Lapunk hamarosan egy bővebb projektbeszámolóval és részletes fotógalériával is jelentkezik a legnagyobb jelenleg zajló, hazai hídépítési projektről.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.