A Pureco által beszállított résfolyókatípust a legnagyobb terhelésnek kitett felületeken alkalmazzák.
Közel 3 kilométeres hosszúságban szállított résfolyókát a 83-as út építési projektjénél a Pureco Kft. – értesült a magyarepitok.hu. A dunántúli főút Győr és Pápa közötti szakasza 36 kilométeren négysávosodik a Duna Aszfalt Zrt. és a Soltút Kft. generálkivitelezésében, ehhez a projekthez kapcsolódik a fenntartható vízgazdálkodási megoldásokat szolgáltató magyar vállalat a felszíni vízelvezetést biztosító eszközök által.
A beruházás jelentőségét többek közt az adja, hogy egy rendkívül balesetveszélyes és rossz nyomvonalvezetésű út helyett négysávos, fizikai elválasztással és különszintű csomópontokkal bíró főút létesül. Ugyanakkor szintén jelentős előrelépés a régió számára, hogy a pápai repülőtér gyorsforgalmi kapcsolatot nyer a most négysávosodó 83-as és a Győrnél elhaladó M1-es autópálya által.
A Pureco beszámolója szerint a projekt jelenlegi szakaszában a 83-as főút győri bevezető részéhez szállítottak résfolyókát összesen 2 800 méter hosszban. A munkálatok során I-es profilú résfolyókát szolgáltatott a Pureco, amelyet idén ütemben szállítottak ki.
A gyalogos- és autóutak mentén alkalmazott résfolyóka elem szerepe a víz összegyűjtése és elvezetése a csatornarendszerbe: egyszerű, ugyanakkor lényeges elem, hiszen az összegyűlt vizet ezáltal lehet biztonságosan elvezetni, egyúttal a közlekedést is biztonságosabbá téve.
A magyar cég összegzéséből kiderül, hogy a 83-as úton alkalmazott folyókatípus nagy felületek, útburkolatok csapadékvíz-elvezetésére alkalmas: „A legnagyobb igénybevételnek kitett közúti építkezések, autópályák, közutak, alagutak, leállósávok, parkolók, logisztikai központok, repülőterek stb. vízelvezetéséhez kerülnek általában beépítésre.”
Az első szakaszban szállított résfolyóka elemek már beépítésre kerültek, szeptemberig leszállítják a fennmaradó termékeket is. A résfolyókákat a Győr külső területének számító Ménfőcsanak területén alkalmazzák, a 67-es és a 68-as kilométerszelvények térségében, az Új élet utcai csomópontnál.
Csaknem fél évszázad után ismét kétirányú úton közlekedhetünk Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalán, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.
A Tiszántúlon fut végig Magyarország leghosszabb másodrendű útja, amely három vármegyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most pedig elindulhat végre a tervezés.