2024.05.22, Szerda
Hamarosan fellélegezhet Sajószentpéter és Berente: jól haladnak az elkerülő út munkálatai
Fotók: RODEN Mérnöki Iroda Kft.

Hamarosan fellélegezhet Sajószentpéter és Berente: jól haladnak az elkerülő út munkálatai

HE-DO

2023.08.03. 12:02 - Kolinek Nóra

A több mint 10 kilométeres szakaszon 8 új híd épül, melyből a Sajó ártéri hídjának kivitelezéséért a KM Építő Kft. felel.

Hirdetés

Számos alkalommal írtunk már a Sajószentpéter−Berente elkerülő út építéséről. Az új nyomvonalon kiépülő út a 26-os út két településen áthaladó forgalmát csökkenti. A projekt az Építési és Közlekedési Minisztérium (a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jogutódjaként) megbízásából a HE-DO Csoport és a SOLTÚT Kft. konzorciumának kivitelezésében valósul meg.

A projekt részeként HE-DO saját kivitelezésében készül az első szűk 3 kilométer hosszúságú szakasz (a vasúti és Sajó műtárgyak kivitelével), melyen egy műtárgy kivitelezését (B3 Sajó ártéri híd) a KM Építő Kft. végzi.

A SWIETELSKY Magyarország Kft. pedig a Soltút egyik alvállalkozójaként veszt rész a beruházás megvalósításában: a cég a 17-es kilométerszelvény után 350 méterrel kezdődő, és a 22-es kilométerszelvény 108 méterig tartó szakaszát építi.

Fotók: RODEN Mérnöki Iroda Kft.

Az út több mint 10 kilométer hosszan épül ki új nyomvonalon

A 10.615 kilométernyi új nyomvonalon kiépülő 2x1 sávos kialakítású 260-as számú főút a 26-os számú főúttal és a Sajó folyóval párhuzamosan vezet, elkerülve Sajószentpétert, Berentét és az ipari létesítményeket.

Az építkezés részeként két új körforgalom segíti a későbbiekben a közlekedést, melyek közül az egyiket a 27-es számú Edelény felé vezető főút keresztezésénél, a másikat pedig a szakasz legvégén Múcsony és Kazincbarcika között alakítják ki a szakemberek. A mezőgazdasági művelésű területek megközelítését 4 db keresztező és 15 db párhuzamos út szolgálja ki.

Az új elkerülő út megvalósítása során figyelembe kellett venni, hogy a nyomvonal részben ártéren vezet keresztül, és az elmúlt években megváltoztak a mértékadó árvízszintek. Az út emiatt átlagosan 4-6 méter magasságú töltéseken halad végig, és magasabbra épül, mint a meglévő Sajó-gát. Ehhez több mint 1,5 millió köbméter anyagot kellett a kivitelezés helyszínére szállítani különböző anyagnyerő helyekről.

A 260-as út térképe

Kiemelt figyelmet fordítanak az élővilág védelmére

A szakaszon 8 db új híd is épül, melyek közül a legnagyobb a Sajó folyó feletti 3x54 méter nyílású acél tartószerkezetű és vasbeton pályalemezű (öszvér kialakítású) áthidalás. Erre a méretre nemcsak a Sajó által szállított vízmennyiség átvezetése miatt van szükség, hanem azért is, mert a projekt érinti a „Sajó-völgy” megnevezésű kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területet. Híd épül még a MÁV Miskolc−Bánréve vasútvonal keresztezésénél, a Szuha-patak felé, valamint ipari út és egyéb vízfolyás keresztezésekhez.

Az új út és a Sajó folyó keresztezésénél megvalósítandó kb. 1 kilométer hosszúságú mederrendezési és partvédelmi feladatok elvégzésénél is a meglévő élővilág védelmére kiemelt figyelmet fordítanak a kivitelezők.

A projekt a Sajó mederrendezési munkáin kívül több vízrendezési elemet is tartalmaz, melyek során a kivitelezők magasítják egy részen a Sajó folyó jelenlegi gátját, a meglévő medreket rendezik, új vízlevezető medreket készítenek és a Szuha patak mederkorrekcióját is elvégzik a szakemberek.

 

A befejező munkálatokat 2023 őszén végzik

A projekt megvalósításában komoly kihívásnak számított a közelben lévő számos ipari létesítmény, hiszen a 10 kilométer hosszúságú út építéséhez 27 db különböző közművezetéket kellett az út építése előtt a keresztezési helyszíneken átépíteni és védőcsövekbe helyezni.

A tényleges kivitelezési munkák 2021 végén indultak az előkészítő munkákkal. Ezt követően a kivitelezés szempontjából szerencsésnek mondható 2022-es évben jól haladtak a munkafolyamatok: a nagy szárazság miatt többnyire ártéren lévő földmunkákat és műtárgyépítési feladatokat csak minimálisan hátráltatta a Sajó folyó. Idén már végéhez közelednek a műtárgyépítési munkák és jelenleg a pályaszerkezet építés és kapcsolódó vízépítési feladatok zajlanak.

Az ütemezés szerint ősszel következnek a befejező és forgalomtechnikai munkák, majd 2024 januárjában lezárható a műszaki átadás-átvételi eljárás.

 

ÚtépítésHE-DOKM Építő Kft.Soltút Kft.Swietelsky Magyarország Kft.SajószentpéterBerente26-os út260-as út

Hírlevél

Hirdetés