A Duna Aszfalt kivitelezésében épülő új szakasz által egészen Kisújszállásig ér majd el az M4-es; a 34 kilométeres pálya közel fele új nyomvonalon épül ki.
Hamarosan az új pályára terelik a forgalmat az M4-es törökszentmiklósi elkerülő szakaszán – értesült a magyarepitok.hu. A Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,29 kilométeres szakasz az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában, a Duna Aszfalt Projekt Zrt. generálkivitelezésével valósul meg.
A szóban forgó szakasz 17,5 kilométeren új nyomvonalon épül ki Törökszentmiklós és Kisújszállás között, míg 8,1 kilométeren a törökszentmiklósi elkerülőnél és 8,7 kilométeren, a kisújszállási elkerülőnél a meglévő kétsávos szakasz bővítése történik meg.
A projektben emellett többek között egy komplex pihenőhelyet is kialakítanak, helyet biztosítva egy későbbi töltőállomásnak, akárcsak egy egyszerű pihenőt tengelysúly mérő hellyel, emellett 11 aluljáró, 4 felüljáró épül, az elkerülők meglévő műtárgyai közül 2 felújítása készül el.
A lapunkhoz eljuttatott összegzés szerint a törökszentmiklósi elkerülőn az új bal pálya aszfalt kötőréteg szintig kész. Itt készül ugyanakkor a padka és a zajfal építés. A meglévő jobb pályáról várhatóan májusban átterelik a forgalmat az újonnan megépült bal pályára.
Törökszentmiklós csomópontjában a körforgalmak és az összekötő ág aszfalt kötőrétegig elkészült. Ezen felül a csomóponti híd alépítménye elkészült és zajlik az acél tartóinak a beemelése.
A Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti főpályán a töltésépítés és a földmű felső 1 méteres rétegének az építése zajlik, valamint a mederburkolások, illetve a kereszt és hosszcsatorna építések. Több szakaszon rövidesen elindul itt is a pályaszerkezet építése.
A kisújszállási elkerülőn az új jobb pályán a földmű elkészült. Jelenleg az FZKA-szórtalap réteg, továbbá az aszfalt alap- és kötőrétegek építése zajlik. A két vasúti hídnál a pillérek, fejgerendák és a hídfők elkészültek, a gerendabeemelés április és május során várható.
Az M4-es épülő szakaszához tartozó műtárgyaknál az elmúlt időszakban a cölöpözési és hídfő építési munkák zajlottak a Nagykunsági főcsatorna, illetve a kisújszállási csomópont hídjánál. Ugyanakkor egy földúttal kombinált vadátjárónál ezek a munkák jelenleg is tartanak.
Mindezek mellett megkezdődik az örményesi csomópont és négy keresztező földút cölöpözése. A vadátjáró acéltartóinak kiszállítása folyamatban van, továbbá a helyszíni szerelési munkák zajlanak.
Az ivóvíz és szennyvízvezeték kiváltások a jelentés szerint 90 százalékos készültségben vannak: az új bekötővezetékek kiépítése elkészült, az elektromos hálózat kiváltási munkái lezárultak, míg a gázvezeték kiváltás májusban elkészül.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.