A Penta Általános Építőipari Kft. közvetlen kapcsolatot épített ki a főváros XVII. kerületében a Cinkotai út és Keresztúri út között.
Régen várt útépítés ért véget Rákosmentén, Budapest XVII. kerületében. A gödöllői központú Penta Általános Építőipari Kft. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megbízásából tehermentesítő utat épített jelentős részben olyan nyomvonalon, ahol korábban csak földút vezetett. A meghosszabbított Vidor utcát már használatba is vették az autósok a rakosmente.hu hó eleji tájékoztatása szerint.
A munkálatok 2023 áprilisában kezdődtek el. A projekt célja a forgalom csökkentése volt a Pesti út egy fontos szakaszán, illetve a kerület belső területein. Továbbá most, hogy a fejlesztés elkészült, a helybeliek Rákosligetről és Rákoscsaba-Újtelepről is gyorsabban jutnak be a belvárosba.
Az összesen mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztés során két fő helyszínen dolgoztak:
Lapunkat a projekt részleteiről a Penta Kft. munkatársai tájékoztatták. Megtudtuk, hogy a Keresztúri úti csomópontot 275 méter hosszan modernizálták: szélesebb lett az útpálya, a Pesti út felől egy önálló jobbra kanyarodó sávot, a X. kerület felől pedig egy önálló balra kanyarodó sávot építettek ki. Emellett itt jelzőlámpás forgalomirányítást, jelölt gyalogátkelőhelyeket és kerékpáros átvezetést is kialakítottak. A teljes csomópont új aszfalt kopóréteget kapott: ahol kiszélesítették, ott pedig új pályaszerkezetet is építettek.
A Keresztúri út és a Rétifarkas utca között egy teljesen új, összesen 1115 méter hosszú, 7 méter széles utat adtak át, mindkét oldalán kétoldali süllyesztett szegéllyel és murva padkával. Az új útszakasz mellett fák, cserjék, évelő növények kerültek telepítésre. (lsd. főkép)
Itt korábban egy rövidebb szakaszon szilárd burkolatú út, egy hosszabb szakaszon pedig földút volt, ahol a Penta Kft. végig új pályaszerkezetet épített. A X. kerület felőli oldalon térkő burkolatú járdát, a XVII. kerület felől pedig egy szintén térkő burkolatú járda-kerékpárutat alakítottak ki az Euro-Profil Kft. telephelyéig a Keresztúri úttól, több másik feladat elvégzése mellett.
A Rákos-patakot átszelő közúti hidat teljesen átépítették: itt a projekt megkezdése előtt egy egysávos átkelő volt csak, ezt cölöpalapozással kétsávosra (7 méter szélesre) bővítették, illetve járdát is kialakítottak rajta. A híd környezetében a rézsűburkolatot és a patak menti betonpadkát is helyreállították, illetve a csapadékvíz elvezetését is megoldották a Penta Kft. szakemberei.
Átépítették még a Vidor utca – Cinkotai út csomópontot is: itt 280 méter hosszan dolgoztak: kiszélesítették a pályát és kialakítottak a Cinkotai útról két önálló balra kanyarodó sávot. Ez a csomópont is jelzőlámpás kialakítást kapott, továbbá minden ágon kijelölték a gyalogátkelőket és kerékpáros átvezetéseket. A teljes csomópont új aszfalt kopóréteggel újult meg, a szélesítések során pedig teljes pályaszerkezet épült.
A korábbiakhoz képest a Cinkotai úti kerékpárút nyomvonala a csomópontban kismértékben változott csak. A csomópont keleti oldalán található utat pedig egy másik projekt keretében, a Vidor utca kivitelezésével egyidőben építették át. Végezetül a Vidor utca - Cinkotai út csomópontban a buszmegállók mind a nyugati, mind a keleti oldalon bazaltbeton burkolatot kaptak, a nyugati oldalon található megállót pedig áthelyezték.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.