A Bólem munkájával Mezőhegyesen öt utca kap új útburkolatot.
Közel kétszázmillió forint uniós támogatásból korszerűsítenek öt belterületi utat a Békés vármegyei Mezőhegyesen - közölte a projektgazda pénteken. Mint közleményben írták, a 196 millió forintot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből nyerték el; az összegből öt utcában épül útburkolat a 4 500 lakosú, méneséről ismert dél-békési városban.
Az önkormányzati beruházást a közbeszerzési adatok szerint a békéscsabai központú Bólem Építőipari Kft. végezheti el, az érintett útvonalak
A projekt során cserélik a meglévő útalapokat, egy réteg aszfaltot terítenek szét. A kapubejárók zúzalékos rámpakiegyenlítést kapnak. Az utcákban kiépítik a csapadékvíz-elvezető csatornákat is, és a beruházással csökken a szálló por koncentrációja is a városban, így a klímavédelmi célokhoz is hozzájárulnak. Az egyik helyszínen speciális, a csapadékvíz helybentartását segítő öko-burkolatot építenek.
A beruházás több mint egy kilométeren valósul meg, a munkálatokat jövő év január végéig kell befejezni. Mint írták, fontos szempont volt, hogy olyan utcákat válasszanak ki, amelyek rendelkeznek építési engedéllyel, hogy ezzel is gyorsítani lehessen a megvalósítást.
Egy mintegy félmilliárd forint értékű projektben tartottak átadóünnepséget.
Középárfolyamon 494 milliárd forintnak megfelelő értékű, mintegy 37 kilométeres autópályaszakasz kivitelezőit választották ki a román hatóságok.