Régen várt útfejlesztéssel járhat jól Zalabesenyő, Lukahegy és Vakaroshegy környéke.
Indulhat Zalaegerszeg legújabb útberuházása: ezúttal a város déli részén készülhet el egy, a Kovács Károly Városépítő Program részeként meghirdetett fejlesztés. Az uniós közbeszerzési adatok szerint keresik a vállalkozót az út felújítására és kiszélesítésére.
A hirdetmény szerint a déli átkötő út a 7401.jelű Zalaegerszeg – Nova összekötő út 4+525 km szelvényében indul, végszelvénye pedig a 7410. Bak - Zalaegerszeg összekötő út (vagyis a Posta utca - a szerk.) 8+750 km szelvénye. Ez a térképek és a zalamedia.hu korábbi írása szerint is jelentős részben a Sugár utcára vonatkozik, illetve a dokumentáció szerint sikeres közbeszerzés esetén a projektben felújítják még csatlakozó alárendelt utakat is (Gálafeji, Lukahegyi, Fagyal utcák).
A felújítással érintett utak teljes hossza 2745 méter (területe pedig 14.875 m2), a munka várható ideje a terület átadásától kezdve 180 nap.
Hozzáteszik, a munka során
Mindemellett többek között mintegy 150 méteren útkorrekcióra is sor kerül, 75 méter hosszan pedig a rézsűt támasztják meg gabion támfallal. A projektben továbbá a Hegyi út északi oldalán a meglévő járda burkolata is megújul 153 méter hosszban, illetve közműkiváltásokat is végeznek.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.