Biztonságosabbá teszi a biciklis közlekedést az újonnan épülő kerékpárút a Pest vármegyei településen. A fejlesztés a SWIETELSKY Magyarország Kft. munkájával valósul meg.
Tárnok Nagyközség Önkormányzata megbízásából a SWIETELSKY Magyarország Kft. kerékpárút-fejlesztési projektet valósít meg a településen. A kivitelezés részleteiről Pethő Gábor, építésvezető számolt be lapunknak.
A szakember bevezetésképp elmondta, hogy a projekt célja a biztonságos és fenntartható közlekedési lehetőségek megteremtése, hiszen Tárnokon eddig nem volt kiépített kerékpárút, a megnövekedett gépjárműforgalom pedig megnehezítette a biciklis közlekedést.
A beruházás három szakaszból áll, ebből kettőt a SWIETELSKY kivitelez. Mindkét szakasz esetében a 2024. október közepi és végi szerződéskötéseket és rövid felkészülési időket követően, november elején kezdték meg a kivitelezéseket.
„A Szőlőhegyi utcai projektrészt 2025. február elejére be is fejeztük, kivéve a burkolatjel-festéseket. Azokat időjárás függvényében csak március közepén tudtuk leghamarabb pótolni. Külön kiemelném a megrendelő és a mérnök pozitív hozzáállását, hogy ezeket a munkákat csak arra alkalmas időben engedték elvégezni”
– tájékoztatott minket az építésvezető.
A Szőlőhegyi úti kerékpársáv műszaki átadás-átvétele 2025. március 19-én sikeresen lezárult, azóta a kerékpárosok birtokba is vették. A Berki úti szakasz átadását 2025. április végére tervezik.
Főbb műszaki részletek:
A projekt mindkét szakasz esetében magában foglalja a végleges forgalomtechnikai elemek, például szalagkorlát, burkolatjelek és táblák telepítését is.
Az építésvezető ismertette, hogy a kivitelezést nehezítette a hideg, esős-havas időjárás, valamint a váratlan közműhelyzetek, amelyek kihívások elé állították a szakembereket. Emellett a munkálatok során figyelembe kellett venni a jövőbeni fejlesztési terveket is, például a buszmegállók és gyalogátkelőhelyek későbbi kiépítését, azok lehetséges kapcsolódási pontjait.
„Hálás vagyok felkészült kollégáimnak, továbbá a megbízható beszállítóinknak és alvállalkozóinknak, hogy az időjárási körülmények ellenére is sikerült határidőn belül minőségi munkát végeznünk”
– emelte ki a szakember.
A munka során a kétirányú gépjárműforgalom folyamatos volt, eltekintve az eseti jelleggel bevezetett mellékutcák zárásától és félpályás mozgó terelésektől.
A fejlesztés nemcsak a helyiek számára teszi biztonságosabbá a közlekedést, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a település a jövőben bekapcsolódjon a környező biciklis hálózatokba, például a Budapest-Balaton kerékpárútba. Az új infrastruktúra így nemcsak a munkába járást, hanem a szolgáltatások, üzletek és szabadidős lehetőségek elérését is megkönnyíti a kerékpárral közlekedők számára.
Bár a legtöbben csak a tereléseket és burkolatcserét látják, az MKIF Zrt. munkája autópályáink kezelésében ennél jóval sokrétűbb. Az üzemeltetés léptékéről és feladatairól Tóth János üzemeltetési koordinációs igazgatóval beszélgettünk.
Az újszerű zsalurendszer lehetővé teszi a pályalemez áttörésmentes betonozását: amellett, hogy a szerkezet minőségét javítja, jelentősen csökkenti az építési időt és minimalizálja a forgalmi fennakadásokat.