A Soltút 4 kilométer hosszú pályaszakaszon dolgozik.
Fontos útfejlesztés halad jelenleg is Somogy vármegyében, közvetlenül a baranyai megyehatárnál. A beruházó Magyar Közút Nzrt. információi szerint jelenleg is félpályás korlátozás alatt áll az érintett szilvásszentmártoni bekötő út méterre pontosan 4 kilométere.
A 66141-es jelzésű úton április első felében már zajlott a munka, melynek kivitelezésére a Soltút Kft. szerződött a Magyar Közúttal, a közbeszerzési adatok szerint az érintett pálya 7+440-11+440 kilométerszelvényei között vállalta a munkát mintegy nettó 809 millió forint értékben. Szintén a Soltút vállalta el több más Somogy vármegyei négy-, illetve ötszámjegyű út felújításának projektjét: ezeket ebben a cikkünkben foglaltuk össze.
A szilvásszentmártoni bekötő felújításáról Gelencsér Attila térségbeli országgyűlési képviselő is közzétett egy Facebook-posztot a burkolatfelújítás elrajtolásakor. Ahogy összefoglalta, az érintett szakasz Szenna bel- és külterületét érinti a patcai elágazóig. A képviselő hangsúlyozta: a munkálatok során nemcsak az útfelület újul meg, hanem buszmegállókat és hidakat is korszerűsítik.
Az útszakasz Patca mellett Zselickisfalud és az elnevezését adó Szilvásszentmárton fő kapcsolatát is jelenti az országos közúthálózattal.
Indulhat a Lábatlan és Esztergom közötti EuroVelo 6 kerékpárút áttervezése.
A debreceniek által az egyik legkeményebb jelzővel illetett közlekedési csomópontot építi át a Colas Út Építőipari Zrt. Az új kanyarodósávok, a megújuló jelzőlámpa-rendszer gördülékenyebbé teszi a Vámospércsi és a Budai Nagy Antal utcák találkozásánál a forgalom áthaladását.