2025.12.25, Csütörtök
Megkezdődhet az új fővárosi reptéri út építkezéséhez a terep előkészítése – itt a közbeszerzés
Fotó: Budapest Airport

Megkezdődhet az új fővárosi reptéri út építkezéséhez a terep előkészítése – itt a közbeszerzés

magyarepitok.hu

2025.11.10. 16:01 - Szabó Ákos

Az 1000 milliárd forintos projekt megkezdődött: megjelent a közbeszerzés a Liszt Ferenc Repülőtér elérhetőségét javító bontási munkákra. A 11,8 milliárd forintos keretszerződés vélhetően a majdani új út előkészítését szolgálja.

hirdetés

Nemrég megírtuk, hogy 1000 milliárd forint értékű Budapestet is érintő beruházásról döntött a kormány: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 3-as termináljának megépítésén kívül: új vasútvonal és gyorsforgalmi út létesül a tervek szerint, közvetlen kapcsolatot teremtve a budapesti belváros és a légikikötő között.

Mint akkor közölték, egy 500 millió eurós beruházással az Üllői út külső része és a repülőtér között 11 km-es szakaszon épülhet meg az új út. A kiviteli tervek véglegesítése zajlik. Két–két és fél év lehet ennek a megépítése.

Most erősen vélhetően ennek az óriásprojektnek az első lépését jelentő közbeszerzés jelent meg a TED-en: 11,8 milliárd forint értékű keretszerződésben keresik repülőtér közúti elérhetőségének javításához szükséges, ilyen értelemben érintett építmények bontási munkáinak kivitelezőjét.

 

169 épületet bontanak el

Mint írják, mintegy 169 darab, összesen mintegy 341 ezer köbméternyi épületéről van szó, melyek közül legalább 30 darab legalább 500 köbméteres. Részlegesen hat épületet kell elbontani. A munkát két év alatt kell majd elvégeznie a kivitelezőnek a feladatok közé tartozik többek között

  • a felmérési műszaki dokumentáció elkészítése;
  • a bontási engedélyezési eljárás lefolytatása;
  • számos különböző bontási feladat, az újrasznosítást is figyelembe véve;
  • a hulladék és az építési, illetve bontási törmelékek elszállítása és elhelyezése;
  • kommunális szilárd hulladék szállítása, és elhelyezése;
  • illetve épületek alapozásának megerősítése, építése;
  • valamint statikai szakvélemény készítése is.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium az ajánlatokat december 18-án 12 órával bezárólag várja.

ÚtépítésBudapest AirportLiszt Ferenc repülőtérútépítésbontás

Hírlevél

hirdetés