2021.12.03, Péntek
Ezekkel a nagyvasúti munkákkal kapcsolták össze Szegedet és Hódmezővásárhelyet Magyarország első vasút-villamos projektjében
Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Ezekkel a nagyvasúti munkákkal kapcsolták össze Szegedet és Hódmezővásárhelyet Magyarország első vasút-villamos projektjében

magyarepitok.hu

2021.06.22. 10:04 - Szabó Ákos

A Swietelsky Vasúttechnika 22 kilométernyi nagyvasúti pályát modernizált, hidakat újított fel és több állomásépületen is dolgozott.

Hirdetés

Már a végleges forgalomba helyezéshez közelítenek a Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekötő, hazánkban egyedülállónak számító közlekedési megoldás, a tram-train nagyvasúti szakaszát érintő beruházásban. A projekt során a városok közötti nagyvasúti kivitelezési munkákat a Swietelsky Vasúttechnika Kft. valósította meg, beruházás megrendelője a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. volt. A Főmterv Zrt. pedig az infrastruktúra kapcsán majdnem az összes városi vasúti rendszerhez kapcsolódó szakág kiviteli tervét készítette el.

 

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Jelen cikkünkben a Swietelsky Vasúttechnika Kft. szakembereinek tájékoztatása alapján számolunk be a 22 kilométeres nagyvasúti pályaszakasz munkálatairól, melyet a cég újított fel és épített át Szeged és Hódmezővásárhely között, illetve a társaság által elvégzett számos többi munkáról is írunk.

A projekt fő projektelemei az alábbiak voltak

  • nagyvasúti pályamodernizáció,
  • az Algyői vasúti Tisza-híd részleges megerősítése és felújítása,
  • a vasúti pályához kapcsolódó szolgálati helyeken az üzemi épületrészek átépítése,
  • mindezek mellett a kivitelező cég
  • továbbá a komplett biztosítóberendezései rendszer is kiépítésre került.

 

 

Árvíztöltésen futó pályán dolgoztak

A pályafelújítás munkálatai 2018 tavaszán rajtoltak el és mind az al-, mind pedig a felépítmény tekintetében jelentős feladatokat kellett elvégezni. A pályahibák tekintetében nagy szerepe volt annak, hogy az érintett szakasz a Tisza mentén elterülő másodrendű árvízvédelmi töltésen található. A problémák orvosolására Sártón és Baktó - Szeged Rókus között töltésszélesítésre került sor, a rézsűk védelmére pedig a felújítás során geocellákat és fűtexet is beépítettek.

 

 

A nagyvasúti pályaszakaszt érintő vágányfelújítás során a bontást és az építést a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nagygépes technológiával hajtotta végre, a cég SUZ-350 és SMD-80 átépítő gépláncaival.

Az alépítmény javítását cementes, illetve meszes stabilizációval végezték el a felső talajréteg letermelését követően: az elbontott vasúti ágyazati anyagot pedig – törés és keverés után - a kiegészítő védőréteg keverékében hasznosították. A munkálatok során érintett nagyvasúti pályaszakaszon az egyszerű geometriájú kitérőkön túl új, B60 átszelési, 800-as és 1800-as nagysugarú érintőköríves kitérőkkel is modernizálták a pályát: ehhez javarészt vasúti (KIROW) és közúti darukat vettek igénybe.

 

 

Régi és újgyártású síneket is felhasználtak

A pálya korszerűsítéséhez természetesen beépítettek új síneket is, de mindemellett régi sínek is felhasználásra kerültek. Utóbbi munkálatokhoz a MÁV Zrt. által biztosított és a MÁV KFV Kft. által minősített sínek, valamint a MÁV-SÍN Hosszúsíngyártó és Ellátó Kft. által felújított sínanyag szolgáltatta az alapot. A régi sínek beépítését követően sínfelületkorrekciót végeztek el az RR16-M nagy teljesítményű vágányon járó saját köszörűgéppel a Swietelsky Vasúttechnika Kft. szakemberei.

 

 

A felújított nagyvasúti pálya a beruházást követően alkalmassá vált a 100 km/órás pályasebességre és a 225 KN-os tengelyterhelésre, a sínrendszer pedig MÁV 48-ról UIC 54 sínrendszerre épült át.

 

A hódmezővásárhelyi műemléki épületet megóvták

 

 

A Swietelsky Vasúttechnika Kft-nek a beruházás során pályamodernizációs feladatokon túl magasépítési munkái is voltak:

  • nagyvasúti pályamodernizáció,
  • az Algyői vasúti Tisza-híd részleges megerősítése és felújítása,
  • a vasúti pályához kapcsolódó szolgálati helyeken az üzemi épületrészek átépítése,
  • mindezek mellett a kivitelező cég
  • továbbá a komplett biztosítóberendezései rendszer is kiépítésre került.

 

 

A Hódmezővásárhelyi Népkert állomás felvételi épülete kapcsán fontos információ, hogy az műemlék védettségű, 1939. decemberében adták át, majd 2013-ban felújították. Az épített örökség és a homlokzat megóvása érdekében itt a klímarendszert a padlástérben szerelték fel.

 

Ezekkel a rendszerekkel is biztosítják a hatékony működést

 

 

A pályaszakaszhoz kapcsolódó valamennyi szolgálati helyen biztosítóberendezés, távközlés, és szünetmentes áramellátásra alkalmas helyiségek létesültek. A teljes vonalszakaszon új tengelyszámlálós foglaltság érzékelésű D55 állomási biztosítóberendezések, valamint szintén tengelyszámlálós vonali térköz biztosítóberendezések és automata sorompóberendezések épültek, Központi Forgalomirányítással (KÖFI).

 

 

Mindemellett a vonalszakasz teljes egészén új Integrált Vasúti Távközlési és Utastájékoztató rendszer (IRCS, PIS), valamint komplex vagyonvédelmi-, tűzjelző- és beléptetőrendszer létesült technológiai és vagyonvédelmi kamerákkal együtt. A szegedi KÖFI-ben pedig bővítéseket kellett végrehajtani a nagyobb kapacitások kiszolgálása érdekében, számos más feladattal együtt.

 

A híd így újult meg

Kifejezetten látványos eleme volt a beruházásnak az algyői vasúti Tisza-híd felújítása. Az átkelő a XIX. század végén épült, majd a századforduló elején, 1902-ben átépítették, a két világháború között megnyitották a közúti forgalom számára is, és amíg meg nem épült az önálló közúti híd 1974-ben, addig közös vasúti-közúti hídként funkcionált. A II. világháború támadásaiban megsérült szerkezetét bár 1945-47 között helyreállították és az acél felszerkezetek cseréjére is sor került két ütemben, 1960-ban és 1976-ban. A modern műszaki követelményekhez való alkalmazkodásra megfelelő lehetőséget biztosított a tram-train beruházás, ahol az algyői Tisza hídhoz kapcsolódó jelentősebb hibák javítása sikeresen lezajlott.

 

 

A fejlesztés eredményeként a három hídszerkezetből álló vasúti hidat alkalmassá tették a 100km/h-s haladási sebességre. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. elvégezte a mederhíd kereszttartó elemeinek megerősítési-, valamint a Szeged felőli ártéri híd saruelrendezés átalakítási munkáit. A VI-os mederpillér körül a pillér biztosítására kőszórás készült. A fix sarukat tartó IV-es és VIII-as ártéri pilléren pedig a vízszintes irányú erők kedvezőbb felvétele érdekében a keszonalapozásokat résfallal erősítették meg.

 

 

A résfalakat H-alakú résfal-összefogógerenda fogja egybe, illetve a felmenő falazatok ezeknél a pilléreknél vasbeton köpenyezést is kaptak. Az ártéri hidak pályalemezeinek cinkszórásos bevonata javításra került, valamint új B5 típusú elasztikus UV- és kopásálló korrózióvédelmi bevonat készült. Az ártéri hidakon – a 2011-ben átalakított mederhídhoz hasonlóan – továbbá a mai követelményekhez igazodva EDILON-rendszerű vasúti felépítményt alakítottak ki.

 

 

Galéria

VasútfejlesztésSwietelsky Vasúttechnika Kft.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)tram-trainSzegedHódmezővásárhelyvasútfejlesztéshídfelújításFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.

Hírlevél