Időutazást hajtott végre a ZÁÉV Kaposváron

„Ez mind-mind olyan munka volt, amit nem lehet gépesíteni, gyakorlatilag a százéves technológiát hoztuk vissza” – Diós Andrásnak ez a mondata sok mindent elárul az 1899-ben emelt vasútállomás felújításáról. „Elég bonyolult épület, és szinte csak kézimunkával haladtunk, egyediek voltak a gipszstukkók, a díszítőfestések.”

Délvidékről jött a segítség

A 3000 négyzetméteres állomást a MÁV egykori főépítésze, Pfaff Ferenc tervezte, ám az épület díszei a 20. században teljesen elvesztek, többek közt az összes stukkót leverték, és lecsupaszították a belső tereket. A 2015 márciusában indult felújítás az eredeti állapot helyreállítását célozta meg, a legendás főépítész tervei azonban csak hiányosan álltak rendelkezésre. „Rengeteg egyeztetés kellett folytatni, a tervezőkkel napi szinten kapcsolatban álltunk” – mondja Diós András. „Minden nap új és új információk derültek ki az épületről, amit megosztottunk a tervezőkkel. Ők átdolgozták a terveket, és csak ezután tudtam munkába adni.”

A feszített tervezői munka sem ért volna célba azonban külső segítség nélkül, a szakembereket egy délvidéki város vasútállomása támogatta meg. A ma Szerbiához tartozó Versecen ugyanis szintén ugyanilyen állomás épült (akárcsak Szatmárnémetiben) Pfaff Ferenc tervei alapján, ebből az épületből pótolták a hiányzó információkat.

Mi mindenben segítettek a fényképek?

Ilyen hiányzó elemek voltak például a központi utas csarnok belső oldalfalán levő gipsz díszítések, melyek a verseci fotók alapján születtek újjá. Szintén a száz évvel ezelőtti látvány visszaállítását szolgálja a vasútállomás főbejáratánál levő fából készült szélfogó, amit a díszes faragásokkal együtt teljesen rekonstruáltak. „Ez is a verseci fotók alapján jött létre újra, szintén a nulláról, miután a 60-as évekre teljesen lecsupaszították az épületet.”

A főfalak a külső téglaburkolattal és a külső stukkókkal együtt megmaradtak, a mállottakat viszont lecserélték: „Nyolcezer darab új téglát építettünk be egyenként. A külső díszbádogos munkához is fényképek kellettek, ezek alapján készült el a terv, majd pedig egyedi megoldásokkal a kivitelezés.”

A szakrestaurátorok a régi első osztályú váróterem mennyezetén is találtak megmenthető díszítőfestés darabokat, mennyezetdíszeket. Ebből a fafödéméből egy négyzetmétert leválasztottak, és ezt a födém festőrestaurálása után visszahelyezték tanúfoltként az új födémre.

A TBÉSZ is a száz ével ezelőtti technológiához nyúlt

A forgalmi irodában volt egy az épülettel egyidős biztosító berendezés, ami egy újabb példát szolgáltatott az időutazást sejtető műveletekre. „Ez egy mechanikus berendezés, minimális elektronikával, de a mai napig ellátta a funkcióját, vagyis kiküszöbölte a vonatok ütközését” – magyarázza Diós András. „Ehelyett építettek a Távközlési és Biztosítóberendezési, Építő és Szolgáltató (TBÉSZ) szakemberei egy ugyanilyen berendezést, ami ugyanazzal a technológiával készült, mint száz évvel ezelőtt.”

Mindezek mellett az összes megmenthető fa nyílászárót megmentették, amit nem, azt a régi minta alapján újra gyártották. „A sokszori átfestés során 8-10 rétegnyi mázolást csiszoltunk le, és újra flódereztük a nyílászárókat és a faburkolatokat.” A flóderezésben a régi nyílászárókat a fáig visszacsupaszítják, majd két réteg fehér alapozót visznek fel rá, a rétegek között tapaszolásokkal a fahibák kijavítására. „Ezután jön egy világosbarna alap, majd a díszítőfestő egy sötétbarna színnel viszi rá a kívánt (jelen esetben tölgy) faerezetet, végül mindezt kétszer lelakkozzuk.” Ezt a munkát összesen 150 nyílászárón kellett elvégezniük, valamint az összes belső faburkolaton, amelyek a közönségforgalmi terekbe kerültek be.

 

Félméteres vizet kellett eltüntetni

A műemléki kihívások ellenére a beruházás kezdete előtt a ZÁÉV projekt főmérnöke számára az tűnt a legnehezebb feladatnak, hogy az állomás pincéiben állandóan 50-60 cm-es víz állt. Ráadásul a folyamatosan működő létesítményben komolyabb alapfeltárásokat nem lehetett végezni. „Az épület főfalai alatti talajt jet grouting eljárással kellett stabilizálnunk, és a pincében le kellett mélyíteni az aljzatot, ezután belső oldali víznyomás elleni szigetelést kaptak a pincék. Bár tartottunk tőle, a szigetelés jól sikerült, a pincék mára teljesen szárazak.” Hasonló kihívást jelentett, hogy az épületből az összes poroszsüvegfödémet ki kellett bontani, akárcsak a fafödémeket, és új méretezett vasbetonfödémekkel pótolni.

További nehézség volt, hogy a kivitelezés ideje alatt zavartalan vasúti forgalmat fenn kellett tartani, és a forgalomirányítást nem lehetett áthelyezni az oda befutó kábelek, vezetékek miatt. „Gyakorlatilag úgy cseréltünk födémet, hogy a forgalomirányítók dolgoztak az irodában. A cél érdekében a vasúti dolgozók ezt is felvállalták, megragadom az alkalmat, hogy itt is megköszönjem a türelmüket.”

A közönségforgalmi terek az eredeti állapotuknak megfelelően lettek visszaállítva, ezzel szemben a vasútüzemeltetést biztosító terek új kiosztást kaptak a modern kornak megfelelő légtechnikával, világítással, szellőzéssel, vizes blokkokkal, teakonyhákkal. Az épületben egy kormányablak is megnyílt: „Érdekes feladat volt a modern dizájnt belehelyezni egy történelmi épületbe, aminek egyébként annak idején a „restije” működött ezen a részen.” A fejlesztésben mindezek mellett felújították az állomáshoz tartozó járdát és a taxiparkolót, aszfalt helyett térkőlap burkolattal, az épület mellett kandelábereket állítottak.

Az eddigi legnagyobb büszkeség

A jelenleg már a kaposvári sportcsarnok építését irányító Diós András tizennégy éve van a pályán. Dolgozott már működő kórházban, működő iskolákban is, de működő vasútállomáson most próbálhatta ki először magát. „Nehézségét tekintve nagyobb kihívás volt, de ugyanakkor érdekesebb is” – így értékel.

A szakember külön kitér rá, hogy meglepően jó volt a fogadtatása a projektnek. „Ahogy érzékeltem, a pécsi állomás felújításának sem volt ekkora visszhangja. Jól esik a visszajelzés, mert nagyon sokat foglalkoztam vele, a kollégáimhoz hasonlóan nem napi nyolc, hanem 10-12 órában.” Elismeri, hogy a pályafutását tekintve magas polcra kerül a mostani munka. „A műemlékfelújítás területén korábban is voltak projektjeim, de ez az épület a legnagyobb büszkeségem.”